
Sándor Gyula egyesületi elnök beszámolója a már hagyományosan gazdag, a tagság jelentős részét és sok - sok családtagot megmozgató rendezvényekkel tarkított egyesületi munkáról adott számot. Az eredményes munkához megfelelő alapot biztosítottak a beérkező felajánlások és sikeres pályázatok. Külön köszönetet mondott az Önkormányzattól kapott támogatásokért valamint az adó egy százalékos juttatásokért. A már beérkezett fogás naplók adatai alapján ismertette , hogy az egyesület horgászai - gyakorlatilag azonos létszámmal - 2022. évben mintegy 1500 kilogrammal több pontyot fogtak mint az előző évben. Ugyanakkor a fogási naplókkal kapcsolatban azt felrótta a tagság érintett részének, hogy a beérkezett naplók 35 %-a pontatlanul került kitöltésre. Hangsúlyozta, hogy több balatoni egyesülettől eltérően a 2023. évi tagdíj összege nem változott, ugyanakkor az elnökség nevében javasolta a jövő évi tagdíj ezer forinttal történő megemelését. (A javaslatot a közgyűlés a beszámolók feletti szavazások során elfogadta.)
A fentiekkel kapcsolatos , valamint egyéb, a horgászrenddel összefüggő további tájékoztatások a Társaság honlapján olvahatók, azok INNEN is elérhetők.

A beszámoló közgyűlések elmúlt évvel kapcsolatos rendeltetés szerű napirendjeit követően a 2023. év feladatait a mai gazdasági viszonyok tükrében kellett közösen átgondolni. Ezek a körülmények a 'sajátvízes' egyesületeknél - így a BLINKER HE -nél is - a átlagosnál nagyobb terhet jelentenek. Az ezévi mintegy 30 % -os jegyáremelés - amelyet az érintett horgászok megértéssel fogadtak - önmagában nem biztosítja az egyesület kezelésében lévő Menyeki Tározó optimális használatát, így a közgyűlés egyetértett az elnökség javaslatával, hogy meg kell vizsgálni a zárt gazdasági területen speciális körülmények között lévő horgászt tavon a külső napijegyes horgászok fogadásának lehetőségét.
További fontos hír, hogy az egyesületnél hagyományosan kiemelt fontosságú gyermeknevelés keretében döntés született az immár XVII. Nyári Gyermek Horgásztábor június utolsó hetében való megtartására.

Forrás: MTI-Balatonfüred, 2023. február 25.
Évtizedes gondok megoldását igényelné a balatoni vízi járművekre - hajókra, vitorlásokra , csónakokra és egyéb vízi járművekre és természetesen a kikötőkre - vonatkozó új egységes, valamennyi érdekelt fél igényeinek koordinálását is megvalósító jogszabályi rendezés. Ezt támasztja alá az alább hír is.
Balatoni Szövetség: gondot okoz a Balatonon veszteglő hajók számának gyarapodása. Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása.
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne - nyilatkozta a Lombár Gábor, a szövetség elnöke a MTI-nek.
Elmondta: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG), a Balaton mederkezelője adatai szerint 2022-ben 32 alkalommal kellett víz alatti akadálymentesítést végezni, az esetszámok folyamatosan emelkednek. A nyíltvízi kikötésekhez mederbe dobott és szabálytalanul ott hagyott tárgyak - betondarabok, kábeldobok, csövek - láthatatlanok, veszélyforrást jelentenek. Problémának nevezte azt is, hogy az ötletszerűen veszteglő hajók esetenként akadályozzák a kikötők forgalmát. A rendőrség nehezen találja meg ezen hajók, és a mederbe dobott, bójának használt tárgyak tulajdonosait, a szabálysértés büntetési tételei pedig nem visszatartó erejűek.