Olvasni jó!

Featured

Szabadits Tamás

Szabadits Tamas
Szabadits Tamás több mint 10 éve eredményesen látja el a Veszprémvidéki Horgász Egyesület Ifjúsági és verseny felelősi tisztségét. Tevékenységének kiemelkedően sikeres része az egyesületnél megszervezett és most már hagyományossá vált 'Sporthorgász leszek' gyermek program. Mindezzel kiérdemelte az Olvasni jó! kezdeményezés jutalom könyvét.
 
Tamás részére Zákonyi Botond Parti szél című dedikált kötetét a szerző felkérésére az Alsóörsi Önkormányzat és a Veszprémvidéki Horgász Egyesület közös rendezvényén, a VIII. Alsóörsi Halnapon Hebling Zsolt polgármester adta át, és tolmácsolta Z. Boti jókívánságait.
Featured

Hebling Zsolt

Hebling olvasni joA horgász egyesületek működését, eredményességét befolyásoló tényezők között jelentős helyet foglal el a helyi önkormányzattal való együttműködés megléte, milyensége. Ez a megállapítás a balatoni egyesületek vonatkozásában fokozottan igaz és az idetartozó jó példák sorába Alsóörs jelesen beletartozik.

Alsóörs ’horgászbarát’ önkormányzata - amelyet 21 éve Hebling Zsolt polgármester  vezet - példamutatóan együttműködik a helyi horgász egyesületekkel, úgy, hogy az együttműködés nemcsak segítséget, de értékes közös programokat is jelent.  Mindez gyümölcsözően kihat az egyesületek életére. mint például a Veszprémvidéki Horgász Egyesületnél  rendszeressé, folyamatossá vált gyermek – ifi horgásznevelésre.

Hebling Zsolt civil szervezetek irányában kifejtett munkásságát a Zákonyi Botond által alapított Olvasni jó! program szervezői is tiszteletre méltónak értékelik, elismerésüket  a Parti szél  c. novellagyűjtemény odaítélésével is kifejezik. A könyv dedikált példányát a napokban maga a szerző adta át Polgármester Úrnak.


 

Featured

Sándor házaspár

olvasnijo sandorek kicsi
 
"A Sándor Családnak, Ildinek és Gyulának ajánlom szeretettel a Parti szél c. novella gyűjteményemet. Ezzel a könyvvel szeretném kifejezni elismerésemet Sándor Gyula, a Balatonszepezdi Aranyhorog Horgász Egyesület elnöke felé, aki nemcsak a semmiből teremtett egy jó közösséget, de ezen belül is kiemelkedő figyelemmel fordult a gyermekhorgászat felé.
Mindezen munkában partnere, segítője felesége, Ildikó."
dedikációval látta el ajándékkönyvét a szerző, Zákonyi Botond.
 
 A könyvet szombaton ( szeptember 9.), az egyesület 2023. évi  egyéni horgászversenyén adta át a díjazottoknak Császár Erzsébet,  az Olvasni jó! program társ szervezője, a BBHSZ ügyvezető elnöke.
Featured

Palkovits Család

Olvasni jo Herend"Istvánnak, Júliának, Máténak, - a Palkovits Családnak a Herendi Horgász Egyesület lelkes triójának, akik szívükön viselik az egyesület ifjúságának fejlődését. István az egyesület elnökségi tagjaként hosszú évek óta szervezi az egyesület gyermek -és ifjúsági programjait, melynek sikeres lebonyolításában felesége, Júlia is nagy szerepet vállal. Gyermekük Máté kiváló ifjúsági versenyhorgász. Nekik ajánlom a könyvet, szeretettel  Zákonyi Botond"  -  olvasható  a Parti szél - Válogatott írások c. kötet dedikációjában. 
A könyvet -  Kaizer László egyesületi elnök véleményét is figyelembe véve  - a Zákonyi Botond által alapított Olvasni jó! program keretében szombaton (08.19.) a  herendi Önkormányzat, a Herendi Horgász Egyesület és a Csatári Plast Kft. által közösen szervezett 'Töltsünk együtt egy kellemes napot a Majolika ligetben' családi rendezvényen Császár Erzsébet, a BBHSZ ügyvezető elnöke adta át.
Featured

Koós Család

Olvasni jo Koos csalad
Ezúttal nem gyermek horgász hanem horgász család részesült az Olvasni jó! program ajándék könyvében. Az eseményre augusztus 9.- én a Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület nyári gyermek horgász táborában került sor. Zákonyi Botond Parti szél - Válogatott írások c. kötetét maga a szerző és Sárközi István egyesületi elnök adta át a Koós Családnak.                     
Olvasni Koos Csalad
A táborról, Koós Tamás fogásáról további képek  ITT láthatók!
Featured

Keresztes Csenge - Csöngei Levente - Keresztes Péter

Az Olvasni jó! program további három könyve talált a pápai Húsos Horgász Egyesületnél gazdára.   
A programszervezők ezúttal Keresztes Pétert, az egyesület tisztségviselőjét - ifjúsági felelősét, továbbá Orbán Péter elnök javaslatára Csöngei Levente és Keresztes Csenge ifi horgászokat ajándékozták meg Zákonyi Botond  személyre szólóan dedikált Parti szél c. kötetével. A könyveket az egyesület 2023. évi gyermektáborának záró rendezvényén Császár Erzsébet, a BBHSZ ügyvezető Elnöke adta át.
 
 
P1
 
 Keresztes Csenge
 
'Csenge négyéves kora kora óta járja a vízpartot édesapjával. A horgászat iránti szeretete, horgásztudása sok fiú társai fölé emeli. A Pápai Húsos Horgász Egyesület ifjúsági tagozatának nemcsak lelkes tagja, de 14 éves kora ellenére hasznos segítője. Munkája példamutató, mindig segítő szándéka korosztályos társait is pozitívan befolyásolja.'
 
 
 
 
  
 
 
  
 
P2 Csöngei Levente
 
'Levente tizenegy éves és a horgászat szermese. Ha tehetné, minden szabadidejét horgászattal töltené. Ezt a horgászat iránti elkötelezett szeretetet édesapjától örökölte.
A Pápai Húsos Horgász Egyesület büszke ifi tagozatának lelkes és segítő tagja. Egyéni és közösségi magatartása, szorgalma kiemeli hasonló korú társai közül.'

 
P3Keresztes Péter
 
'Keresztes Péter 2006 óta látja el a Pápai Húsos Horgász Egyesület ifjúsági felelősi feladatait. A több mint másfél évtizedes munkássága alatt gyermekek sokasága lett horgásztudással, horgászélményekkel gazdagabb és tanulta meg a természet, az élővilág tiszteletét, szeretetét.'
A Pápai Húsos Horgász Egyesület sok tekintetben kiemelkedő szerepet tölt be a tagszövetség egyesületei között. Közösségi összefogása,  folyamatos, mindennapi szervezeti élete példa értékű. Horgászsporti tevékenysége pedig hosszú távon utolérhetetlen. A jelenlegi eredmények az éveken át végzett folyamatos építkezések következménye, melyben vitathatatlanul az egyik alapot a céltudatos szervezeten belüli nevelő tevékenység , így Péter ifjúságfelelősi munkája is jelenti.
 
Featured

Strenner Levente

 
Olvasni Jo Strenner LeventeAz  Olvasni jó! program  új kedvezményezettje Strenner Levente, a Csopak - Paloznak Horgász Egyesület ifjúsági horgásza. Levente a veszprémi VSZC Jendrassik - Venesz Technikum diákja. 11 éve horgászik, nyolc éve kezdett el barátkozni a versenysporttal, majd versenyekre járni. Rendszeres résztvevője a BBHSZ Ifjúsági 4 Tusa versenyeknek, tavaly is, idén is dobogós helyet ért el, így továbbjutott az országos döntőbe. A Tagszövetségi Csapatok Országos Bajnokságára készülő megyei csapatban ez évben az U 20 kategóriát ő képviseli. Sportos fiú, hobbija a biciklizés.
 
Zákonyi Botond  'Parti szél' névre szólóan dedikált könyvét Levente nem kimondottan a verseny eredményei alapján nyerte el, hanem a tudatos, szorgalmas tartós  felkészülési munkájával és az ehhez  tartozó fegyelmezett, közösségi magatartásával. A könyvet az író megbízásából az idei Ifjúsági 4 Tusa Versenyen Császár Erzsébet ügyvezető elnök adta át. 
Néhány nap után Levente úgy nyilatkozott: "Köszönöm a könyvet  nagy kíváncsisággal lapoztam bele és néztem végig a tartalom jegyzéket, sajnos elkezdeni nem tudtam, mert máris kölcsönkérték olvasásra.."
 

Bodó Iván

Bodo IvanA Zákonyi Botond által elindított Olvasni jó! program első Parti szél c. könyve Bodó Ivánt illette meg, ezzel is elismerve a mai kor Matulájának, munkásságát.
Tisztelgés ez egyben az írótárs előtt, akinek könyveit, írásait méltán  sokan olvassák, köztük jelentős számban  a fiatalok. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen könyvei egyrészről minden korosztálynak szólnak. Így például a Balatoni halmesék  olvasmányos formában, az irodalmi értékén túl - szinte észrevétlenül  -  annyi sok ismeretanyagot ad a balatoni vízi világról amelyek igencsak lekötik mind a gyerekek, mind a felnőtt  olvasók figyelmét. Másrészről tudatosan ír a 'leendő felnőtteknek' - lásd a Tóparti ösvényeken és a Naplóm a halásztanyán c. könyveit , nem beszélve a Süni magazinban a gyerekek számára megjelent gyöngyszemeiről.
 
Bodó Iván kapcsán jó szívvel ajánljuk a Füred TV mintegy öt perces videójának  megtekintését a YouTube csatornán, amely INNEN is elérhető.
Featured

Olvasni jó! Zákonyi Botond felajánlása

Zákonyi Botond a Bakony - Balaton Horgász Szövetséghez tartozó ifjúsági vezetők és más fiatal olvasók részére a Parti szél című könyve 32  dedikált példányát ajánlotta fel jutalomként. A felajánlás annak az örök igazságnak kicsiny megtestesülése, hogy olvasni jó. Az olvasási kedv élénkítése érdekében a jutalomkönyvek pótoldalán Zákonyi Boti az alábbi írásával idézi fel az olvasással való - egész életét elválaszthatatlanul  végig kísérő  - kapcsolatát  és szívmelengető szavakkal foglalja össze, hogy bizony olvasni jó!

 Parti szel"Még nem jártam iskolába, de már tudtam olvasni pedagógus nagyapámnak köszönhetően.  Jó érzékkel észrevette, hogy több időt töltök mesekönyvek nézegetésével, lapozgatásával, mint ahogy az ebben a korban szokásos. A délutáni, esti felolvasások magukkal hozták a betűvetés izgalmát, titkokat tártak fel, a sarokba bújás cinkosságát, az elolvasott történetek hőseivel való azonosulást. Nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy az olvasás élménye meghatározó lesz egész életemre, csak a kaput láttam, ami a világra nyílt. Később édesapám tett róla, hogy a koromnak megfelelő könyvek kerüljenek a kezembe, így alakult ki, hogy este mindig olvastam valamit. Nem volt ebben semmi szokatlan, a család minden tagja olvasott, olyan volt ez, mint a levegővétel, - magától értetődő. Hálás vagyok érte, magam is vittem tovább az intelmet, fiaim életében is meghatározó élmény lett a könyv, az olvasnivaló.

Olvasni joNem hittem volna, hogy épp a sokra hivatott 21. század lesz az, ami megálljt  parancsol az olvasásnak oly módon, hogy mindenki kezébe adja a mobiltelefont. Nyilvánvalóan nélkülözhetetlen eszköze a mindennapoknak, házhoz viszi az információt, a reklámot, a talmit, de nem az olvasnivalót. Még akkor is, ha hívei vannak a különféle hangos könyveknek, ami jó, de nem pótolja az antikváriumban való böngészést, a könyvvásárlás örömét, a felfedezés a rácsodálkozás élményét az újra, a már régen elfeledettre.

Az olvasás szemérmes, bensőséges, belefelejtkező, tanulságos, minden túlzás nélkül írhatom intim találkozás a szerző és az olvasó között. Életre szóló élmény, útmutatás, okulás, eligazodás a világban, útravaló, és még hosszan sorolhatnám. Nem szaporítom a szót, sokat olvasó emberként jó szívvel mondom, olvasni jó!"


                                                                                                                                 

                                                                                                 

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.