Szeptember 20-án tartotta soros ülését a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT), melyen meghívottként a BBHSZ képviseletében vettem részt. A kilenc napirendi pontból álló ülésen rengeteg fontos információ hangzott el, ami a jövőben minden Balaton környéken élő, kikapcsolódó ember életét érinti majd. Ezekből emelek ki három, minket, horgászokat érintő témát.
I.BTHSZ „BALATONI KIHÍVÁS” Egyesületi Csapatverseny
VERSENYKIÍRÁS
A verseny rendezője: Balaton-térségi Horgászegyesületek Szövetsége (BTHSZ)
Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület
A versenyre nevezhetnek: A BTHSZ tagegyesületeinek csapatai
A verseny helye: Balatonakali, központi strand
A verseny ideje: 2024. OKTÓBER 12. (szombat)
Versenybizottság: BTHSZ három tisztségviselője
A horgászverseny jellege: 3 fős csapatverseny, ahol a 3 főből legalább 2 fő a nevezett egyesület tagja kell, hogy legyen. Az alkalmazott szektoros értékelés miatt mindenképpen szükséges a 3 fős csapat megléte. A versenypályán 42 rajthely tűzhető ki, ezért 14 csapat nevezését tudjuk elfogadni a beérkezett nevezések sorrendjében.
A versenypálya 3 szektorra lesz osztva, minden szektorban 1 fő csapattag versenyez.
Nevezési határidő: 2024. OKTÓBER 10. (csütörtök) 16.00 óra
Nevezési díj: Versenyzőnként, és kísérőnként 2.000 Ft (amely az étkezéshez történő hozzájárulás)
Az írásbeli nevezést - a bbhsziroda@gmail.com - email címre kell beküldeni, a 3 fő versenyző neve, egyesülete, illetve a kísérők számának megadásával.
A tárgy mezőbe kérem beírni: "BTHSZ Egyesületi Csapatverseny" Kérjük a nevezéseket mielőbb megküldeni mert a hely korlátossága miatt lehetséges, hogy a nevezési határidő lejárta előtt a létszámkeret betelik! Pontos létszám adatokat kérünk, mert az összlétszám alapján kerül az ebéd a helyszínen megfőzésre!
A horgászverseny időrendje:
Időrend |
-tól |
-ig |
Beérkezés és regisztráció a helyszínen |
07.00 |
07.20 |
Technikai értekezlet és sorsolás |
07.20 |
07.30 |
Rajthelyek elfoglalása, felkészülés |
07.30 |
08.50 |
Etetés |
08.50 |
09.00 |
Verseny |
09.00 |
13.00 |
Mérlegelés |
13.00 |
13.30 |
Eredményhirdetés |
13.50 |
14.00 |
Ebéd |
13.30 - tól |
- |
A horgászverseny díjazása:
- Egyéniben: Az I.-IX. helyezettek oklevélben és tárgyjutalomban részesülnek.
- Csapatban: I , II, III., helyezett csapat kupát (amely az egyesületé marad), illetve oklevelet, és minden tag érmet kap.
A horgászverseny szabályai:
- A csapatok tagjai 3 szektorban elosztva, sorsolással kihúzott helyen versenyeznek.
- A csapatversenyben mindhárom szektorban helyezési számok kerülnek megállapításra, az összesítésben a legkisebb helyezési szám a nyertes. Azonos helyezési szám esetén a csapattagok nagyobb összfogása dönt. Aki egyáltalán nem fog halat, annak a helyezési száma a szektor összlétszáma.
- Az egyéni értékelés során megállapításra kerül szektoronként az 1.,2., illetve 3. helyezett. A szektor elsők közül a fogott súly alapján kerül ki az egyéni 1-3 helyezett. A szektor másodikok közül az egyéni 4-6 helyezett, illetve a szektor harmadikok közül az egyéni 7-9 helyezett.
- A verseny a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. versenyengedélyének megkérésével kerül lebonyolításra. Érvényes balatoni területi jegy szükséges.
- A versenyen egy horgászkészséggel, azon egy horoggal – a pergetés kivételével – tetszőleges módszerrel lehet részt venni, a Balatoni horgászrend szabályai szerint. Bármennyi horgászkészség készenlétben tartható.
- Csalihalat, halszeletet, ragadozó hal fogására irányuló műcsalit használni és pergetni Békés halak fogására használható műcsali (pl. műcsonti, műszúnyog, gumikukorica, stb.) használható.
- Az etetőanyag és csalik tekintetében nem kerül limit megállapításra, de csak vizet nem szennyező etetőanyag és csali használható.
- Etetni, -etetőhajó használata kivételével- bárhogyan lehet. Külön horgászbottal rádobva etetés (etetőrakéta, horog nélküli etetőkosár, etetőcsésze) csak úgy lehetséges, hogy a horoggal szerelt bot nincs bedobva!
- A fogható, de méreten aluli halak, valamint a méretes halak súly és darabszám korlátozás nélkül megtarthatóak, viszont a verseny végén, gyors mérlegelést követően azonnal, kíméletesen vissza kell engedni. A verseny időtartama alatt fogott halakból megtartani tilos! A verseny lefújása pillanatában a partvonalon átemelt hal számít bele a mérlegelésbe.
- A kifogott halat - megfelelő méretű és minőségű - szákban kell a mérlegelésig Fém szák használata tilos! A mérlegelés a rajthelyen történik, aki nem tartózkodik a rajthelyén a mérlegeléskor, úgy kell tekinteni, hogy nem fogott halat.
- A verseny során felmerülő minden egyes esetleges vitás kérdésben a versenybizottság a helyszínen dönt.
- Az esetleges, bekövetkező balesetekért a rendezők felelősséget nem vállalnak.
- Amennyiben a 14 csapathely nem telik be, lehetőség van, hogy egy egyesület további csapatot is nevezzen.
További információ: 30/9211297
Mindenkit szeretettel várunk!
Veszprém, 2024. szeptember 9.
A rendezők nevében:
Hegedüs Ákos elnök
|
A MOHOSZ 2018-tól indította el a HORINFO szakrendszerét, mellyel elkezdődött a horgászok regisztrációs, nyilvántartási és horgászokmány-kiadási folyamatainak egységes és elektronikus támogatása. Bevezetésre került a Magyar Horgászkártya, amely 2019-től kiváltotta a papíralapú horgászigazolványt. A közfeladat-ellátóvá vált horgászszövetség az újabb fejlesztési lépcsőkben megteremtette az ingyenessé vált állami horgászvizsga informatikai támogatását, a horgászok és okmányaik elektronikus nyilvántartását, létrehozta az elektronikus területi horgászjegyeket. A HORINFO így ma már számos, a horgászat lehetőségének elérését megkönnyítő szolgáltatást biztosít a horgászoknak és ezzel egyidejűleg jelentős adminisztrációs támogatást ad a horgászszervezeteknek is. A MOHOSZ most a horgászok további kényelmét célzó és egyben a jelen kor elvárásainak megfelelő HORGÁSZ applikációját indította el, mely ingyenesen letölthető az App Store-on és a Google Play Áruházon keresztül is. |
Az applikációba történő belépéshez nincs szükség új regisztrációra. Az alkalmazásba a MOHOSZ / horgaszjegy.hu oldalon a horgász regisztrációhoz eddig használt felhasználó névvel és jelszóval lehet belépni. Amennyiben a horgász esetleg nem ismeri, elfelejtette a korábban általa megadott belépési adatait, illetve kérdése merülne fel az applikáció használatával kapcsolatban, kérjük, hogy keresse fel a MOHOSZ Központi Ügyfélszolgálati Irodáját a +36 1 445-0555 telefonszámon vagy a https://tudastar.horinfo.hu/ oldalon található chat alkalmazáson keresztül.
Featured
2024. július 6-án rendezte meg Szövetségünk a hagyományos 4 tusa bajnokságát, Csabrendeken. A megmérettetésen 9 fiatal vett részt, az értékes, MOHOSZ pályázat útján biztosított díjakon felül, a verseny tétje az Országos Táborba jutás volt. A csomagok profi összeállításában a Pecakunyhó Horgászáruház segédkezett.
(Cs.E.)
Featured
Az RDHSZ június havi képes hírlevele adott számot az új országos compó rekordról:
"2024. június 8-án délután 14 órakor Csont Dávid horgásztársunk Makádon matchbottal horgászva, gilisztával csalizva egy 3,6 kg-os, 46 cm hosszú gyönyörű compót akasztott! A halőri hitelesítés megtörtént, így - a garantált jutalomjegy mellett - az országos rekord is hivatalos lesz! Szívből gratulálunk!" RDHSZ fotó
|