Featured

Garázsmenet HE horgászversenye

Garazsmenet 2023. evi verseny
 
Május 27.-én rendeztük meg Egyesületünk, a Garázsmenet HE szokásos megmérettetését Zirc-Akli horgásztavon. Az égiek is velünk voltak mert szép időnk volt. A helyek elfoglalása után mindenki izgatottan várta a verseny kezdetét. A dudaszó után nemsokkal már szép halak akadtak horogra. A tavalyi győztes Csizmadia Tamás és a rutinos Finta Gyula fej-fej mellett haladva fogták a halakat. A szemközti oldalon is görbültek a botok szépen. A befolyónál és a gátnál tartózkodtak főleg a halak, de a többiek se unatkoztak.
A verseny végén szép zsákmánnyal büszkélkedhettek a versenyzők és bizony nehéz volt felemelni a mérlegeléshez egyik - másik haltartó szákot.., de a gyerekeknek is volt szép fogásuk.
A verseny végén virsli és debreceni várta az elfáradt horgászokat.
Köszönöm a segítségét Sarlai Józsinak aki a szervezésben és a kivitelezésben is sokat segített.
Minden versenyzőnek gratulálunk az eredményéhez. Örülök hogy velünk voltatok.   
                                                                                                                                      Regenye Imre HE elnök
 
A verseny eredménye a következő:
 
1.   Csizmadia Tamás             36.6 kg
2.   Finta Gyula                       34.4 kg
3.   Petykó Gábor                   25.35 kg
4.   Fábián Zsolt                     23.36 kg
5.   ifj Regenye Imre              19.39 kg
6.   Varga-Széles Andrea       17.4 kg
 
A legnagyobb halat Petykó Gábor fogta egy 9.00 kg- os amúrt.
 
Garazsmenet legnagyobb hal 2023
 
Garazsmenet 2023
 
 
  
 
 
        Gyerekek:
         1. ifj Jónás Károly   4.47 kg
         2. Szeiler Ádám      1.33 kg
         3. Szeiler Máté       0.55 kg
 
 
 
 
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.