Helyi halértékesítés elősegítése

halpiac
A korona virus járványa miatti gondok közé tartozik, hogy beszűkült a  haltermelők értékesítési lehetősége. Részbeni megoldást jelenthet az alábbi közleményben foglaltak gyakorlati magvalósulása.

"A koronavírus járvány miatt, az ágazat piaci lehetőségei beszűkültek, az egyes piacok bezárása és a HoReCa szektor leállása következtében a haltermelők is részben vagy egészében elvesztették termékeik piacát. 

A fenti negatív tendenciák megállítása és a piaci kereslet és kínálat összekapcsolása érdekében az Agrárminisztérium, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat bevonásával egy internetes platform elindításával kívánja segíteni hosszútávon az értékesítést.

Az erre a célra kialakított felület a  https://www.termeloikosar.hu/ oldalon már elérhető! Ezen az oldalon, az eladni szándékozó termelők jelentkezését várják, akik így a vásárlókkal kapcsolatba tudnak kerülni és értékesíteni tudják termékeiket. A vásárlók térképen, illetve egy kifejezetten erre a célra kialakított tematikus felületen (külön hal kategória!!) válogathatnak a termelők és a termékek között.

A platform használata teljesen ingyenes és az igényekhez igazítva, folyamatosan fejlesztik.

Javaslom, hogy aki már rendelkezik helyi értékesítéssel, vagy most készül elindítani azt, regisztráljon a honlapon, amely a jövő hét folyamán  hirdetve lesz különböző média felületeken.

Kelt: Budapest, 2020. április 22.

Üdvözlettel:

Sziráki Bence

ügyvezető igazgató  

Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet"


 

A Kormány március 18-án és március 23-án kiadott rendeletei

A jelenlegi, a korona virus által veszélyeztetett helyzetben rendkívülien fontos az aktuális tájékoztatás, a mindennapi életünket befolyásoló intézkedések ismerete. Ennek érdekében itt is megjelentetjük a Kormány március 18-i rendeletét.

Fentieket kiegészítettük a március 23. rendeletek összefoglalójával.

Év eleje a Balatonon

zzzzVissszaállt a 65 évesek balatoni horgászjegy kedvezménye és még több hasznos, az év eleji indulást segítő érdekesség található a BHNp Zrt honlapján, amely INNEN is elérhető.


 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.