Sok a szabálytalan csónakos horgász a Balatonon

Maganyos csonak a BalatononA mostani hullámzó időjárásban előforduló "indián nyár" időszakok kedvező lehetőséget kínálnak a balatoni süllőszezon horgászainak, több csónakot látni a  nyílt vízen. Ezzel kapcsolatban egyrészről a balatoni éjszakai csónakos  horgászat kedden életbe lépő tilalmára, másrészt a  nyílt vízen való horgászat területi előírásaira hívjuk fel a figyelmet.
 
- A Balatoni Horgászrend 34. szakasz előírása szerint:   November 1. – március 31. közötti időben vízijárműről (vitorlás, csónak stb.) csak 06:00 és 22:00 között szabad horgászni, az éjszakai horgászat TILOS! A parti horgászatot e korlátozás nem érinti. Az időpontok a kikötőből való indulást, valamint beérkezést jelölik!
 
- A Hajózási Szabályzatot tartalmazó 57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet előírása szerint „csónak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhet.”  A tiltott területen való tartózkodás következménye a szabályellenes magatartás szankcionálása, de ami ennél is fontosabb az emberi élet védelme. 

Ez év tapasztalata, hogy megszaporodtak az ezen előírást megszegő horgászok száma, ezért ennek a kérdésnek "Csónakos horgász, hol a határ?" címmel külön cikket szentelt a balatonihal.hu portál, a megszívlelendő írás INNEN is elérhető.


Bronzérmek hétvégéje - Újabb magyar sikerek, ezúttal a feeder és a csónakos pergető horgász világbajnokságokon

Mahor nyito logo copyBelgiumban, Kinrooi mellett, a Maasvissers-víztározón rendezte meg a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség a XI. Feeder Horgász Világbajnokságot, amely október 9-én, vasárnap ért véget. Ugyanezen a hétvégén, de egy nappal korábbi befejezéssel a XXIII. Csónakos Pergető Horgász Világbajnokságon, Csehországban, a Slapy-víztározón is szerepelt a magyar válogatott, hogy a pandémia miatt elmaradt két világbajnokság után, végre újból hajóba szállva megküzdhessenek a dobogós helyekért.

I. Katran Europe Carp Casting távdobó kupa

  
Nemzetközi távdobó viadalon először résztvevő magyar versenyzők nagyszerű eredményéről ad számot a MOHOSZ honlapja.
 
i katran kupa 1"A távdobó országos bajnokság idén már az ötödik évét tapossa, de idáig a magyar fiúk nemzetközi porondon még nem szerepelhettek. A hazai bajnokságon legjobb eredményt elérő két versenyző, Fejes László és Medgyesi Zsolt meghívást kaptak az első, már nemzetközi – igaz csak az öreg kontinens horgászait felkaroló – távdobó versenyre, amelyen a MOHOSZ támogatásával indulva képviselték a hazai távdobó mezőnyt.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.