Ismételten Szigliget környékén ég a balatoni nádas. Ezuttal a Szigligettől keletre fekvő nagy kiterjedésű területek borultak lángba a délnyugati erős szélben. A fenti négy képet "Pusi" készítette vasárnap (márc. 13-án) 14.00 órakor. A képek nagyításához kattints rájuk!
Szövetségünk jelentős lépése volt a "BBHSZ Sporthorgász Kft." közelmúltban történt megalapítása. A Társaság feladata a tíz évre bérbevett várpalotai tavak "S II. Horgász Tavak" néven történő működtetése. Az "S II. Horgász Tavak" -on az első haltelepítés majd az ezt követő tónyítás időpontja már csak rövid idő kérdése, így a mai nappalhttp://s2.bbhsz.hu/ címen elindult a Társaság önálló honlapja. Az új honlap egyenlőre a legfontossabbakat tartalmazza, a horgászrendet valamint a 2011. évi árjegyzéket, benne a BBHSZ tagok által igénybevehető kedvezményeket. Az "S II. Horgász Tavak" honlapja a fenti képre kattintva is elérhető.
A Csopak-Paloznak HE idei közgyűlésén Póczik András egyesületi tag, egyben biztosítási szakember vetette fel az egyesületi csónakkikötő, a közösségi horgászállás, (stég) baleseti szempontból való veszélyességét, továbbá az ilyen jellegű esetleges káresemények következményeinek biztosítással való mérséklésének illetve kivédésének lehetőségét.
Tekintettel arra, hogy ez a veszély valamennyi kikötővel és más közösségi létesítménnyel rendelkező egyesületnél fennáll, megkértük Póczik úrat a kérdés részletesebb kifejtésére.
Február 12-én került sor a Csopak- Paloznak HE tisztújító közgyűlésére, A második összehívásra határozatképes tagság elsőként egy elhunyt alapító tagról, Pintér Imréről emlékezett meg. A 2005-2010 évek munkáról Hideghéthy Csaba titkár, az egyesület vagyoni helyzetéről Balassa Lajos elnök adott számot. A 2011. évhez kapcsolódó beszámolókat követően (pénzügyi jelentés, Felügyelő és a Fegyelmi bizottság beszámolója) a lejárt mandátumú vezetőknek (Tóth Andrásné, Zonda Tamás, Albrecht Ferenc, Farkas József, Balassa Lajos) egyesületi oklevéllel köszönték meg a végzett munkát.
A vitát Balogh László, a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a Balaton vagyonkezelőjeként nyitotta meg, kiemelve a halászok és horgászok együttműködésének eredményeit. Ezt a gondolatot folytatta dr. Táncsics Aladár BBHSZ elnök, majd a civilség értékeinek fontosságát hangsúlyozta. Az Egyesületnek Csopak civil életében betöltött jelentős szerepét méltatta többek között Ambrus Tibor polgármester. A vendéghozzászólások sorát Szabó György, a budapest Balaton Horgászegyesület elnöke és Szerdahelyi Jánosné, a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoport vezetője zárták, akik az egyesületek, civil szervezetek közti kapcsolatok fontosságát emelték ki.
A technika ördöge miatt kis késéssel adunk számot a Balatonalmádi Sporthorgász Egyesület 2011. évi beszámoló és egyben tisztújító közgyűléséről, amelyre február 5-én került sor. A profi módon levezényelt közgyűlésen a vezetőség írásban kiküldött beszámolóját dr. Szenthe Zsolt szóbeli kiegészítője tette teljessé, az egyesület stabil vagyoni helyzetéről Keő Ferenc elnök adott számot. Mindkét beszámoló elfogadása után - a titkos szavazás időigényes procedurájára tekintettel - a jelölő bizottság elnöke Németh Károly tette meg jelölését melyet a jelenlévők további javaslatai bővitettek ki. A jelölést követően a Felügyelő Bizottság elnöke Rőth Antal, valamint a Fegyelmi Bizottság elnöke dr. Bősze László beszámolója következett. A meghívottak részéről Keszey János, Balatonalmádi Polgármestere az egyesület városban betöltött szerepét, míg dr. Táncsics Aladár BBHSZ elnök az egyesület Szövetségben betöltött szerepét is méltatta hozzászólásában.
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.