Featured

Strenner Levente

 
Olvasni Jo Strenner LeventeAz  Olvasni jó! program  új kedvezményezettje Strenner Levente, a Csopak - Paloznak Horgász Egyesület ifjúsági horgásza. Levente a veszprémi VSZC Jendrassik - Venesz Technikum diákja. 11 éve horgászik, nyolc éve kezdett el barátkozni a versenysporttal, majd versenyekre járni. Rendszeres résztvevője a BBHSZ Ifjúsági 4 Tusa versenyeknek, tavaly is, idén is dobogós helyet ért el, így továbbjutott az országos döntőbe. A Tagszövetségi Csapatok Országos Bajnokságára készülő megyei csapatban ez évben az U 20 kategóriát ő képviseli. Sportos fiú, hobbija a biciklizés.
 
Zákonyi Botond  'Parti szél' névre szólóan dedikált könyvét Levente nem kimondottan a verseny eredményei alapján nyerte el, hanem a tudatos, szorgalmas tartós  felkészülési munkájával és az ehhez  tartozó fegyelmezett, közösségi magatartásával. A könyvet az író megbízásából az idei Ifjúsági 4 Tusa Versenyen Császár Erzsébet ügyvezető elnök adta át. 
Néhány nap után Levente úgy nyilatkozott: "Köszönöm a könyvet  nagy kíváncsisággal lapoztam bele és néztem végig a tartalom jegyzéket, sajnos elkezdeni nem tudtam, mert máris kölcsönkérték olvasásra.."