Sporthorgász leszek...

Tisztelt Szerkesztőség!

A Veszprémvidéki Horgász Egyesület mindig nagy figyelmet fordított a horgász utánpótlás nevelésére, megismerésére. Célunk, a nevelés mellett  a jó közösség kialakítása, balatoni horgászrend elmélyítése.  Az évek alatt már-már hagyománnyá vált, hogy a gyermek és ifjúsági horgászaink számára az egyesületünk önkéntesei és tisztségviselői vezetésével foglakozást szervezünk.

A 2013 08. 10-én alsóörsi horgásztanyánkon és csónakkikötőnkben megrendezett programunk "Sporthorgász leszek" címet kapta, utalva annak tartalmára és céljára. A rossz időjárás ellenére 9 lelkes gyermek és ifjúsági horgász kezdte meg a foglalkozást. Az előadók a horgászatról, módszerekről, azok eszközigényéről,  a vízparton való viselkedésről tartottak színvonalas előadást. A gyerekek figyelmét lekötve a Balaton  fogható halfajait és a balatoni horgászat szabályait is ismertették az előadók.

Az évek alatt rendezvényünket látogató horgászpalánták ismeretei fokozatosan gyarapodtak, ez megmutatkozott az előadók által feltett kérdésekre adott rutinszerű válaszokban is , mint pl. viharjelzés a Balatonon vagy hány kg egyéb halat tarthat meg a gyermekhorgász. A kérdések átbeszélésével egyfajta segítséget adunk a jövőbeni horgászvizsga letételére.

Az elméleti foglakozást gyakorlat követte. A gyerekek az előadók segítségével, horgokat és előkéket  kötöttek,összeállították  spiccbotos szereléküket. Próbáltuk elérni azt, hogy lehetőleg a legtöbb önállóságot megadva készítsék el a könnyűúszós felszerelésüket.

A gondos és alapos munkát kiadós ebéd követte. A horgászutánpótlás körében nagy népszerűségnek örvendő pizza volt a menü, amit frissen készített ízletes limonádé tett teljessé. Köszönjük Marika Néni.

A délutáni programban a gyermekek horgászversenyen mérhették össze ügyességüket és tudásukat. Öröm volt nézni, ahogyan a kilenc elszánt kishorgász bánik a horgászbottal és persze a halacskákkal. Minden kishorgásznak sikerült halat  fognia, elvégre ez a horgászat egyik fontos célja. :-)

Zárásként minden résztvevő SPORTHORGÁSZNAK megköszöntük az aktív részvételt, horgászaink kis ajándékcsomaggal, elismerő oklevéllel széles mosollyal távoztak. Azt hiszem ez a legfontosabb. Találkozzunk és horgásszunk legközelebb is együtt!


Babicska Csaba, HE elnök

Sporthorgász leszek 3

Sporthorgász leszek 4

Sporthorgász leszek 5

Sporthorgász leszek 1

Sporthorgász leszek 2

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.