Előzetes a Sikeres Sporthorgász 2023. március - április havi dupla számából

Sikeres 03 04 300
 
A Sikeres Sporthorgász 2023. március - április dupla számából az alábbi nyolc szerző egy- egy írásából adunk  kedvcsinálásként betekintőt.
 
 
 

jako3 copyVisszatérés a cápák földjére

Darázs Ádám egy éve látogatott el Dél-Afrikába, hogy régi vágyát valóra váltva cápára horgásszon. A magyar erőember akkor temérdek élménnyel tért haza, ami arra sarkallta, hogy visszatérjen. Korábbi elmondásai szerint egy jó cápahorgászat felér egy verseny előtti edzéssel. Voltaképp tehát életének két legfőbb hobbija párosul egyben, ami miatt senki nem csodálhatja, ha egy ilyen helyre visszavágyik. (Jakó László) 

acs jozsi1Pontyozás Albáron

Ezúttal Norbival a határon túlra indultunk. Szlovákiába látogattunk el, egy csodálatos, nádszigetekkel övezett horgásztóra, és itt a háromnapos horgászat alkalmával próbáltuk meg elcsípni a pontyokat és az amurokat. Norbival korábban még nem horgásztunk ezen a vízen, igazából semmi információnk nem volt, maximum annyi, hogy a helyiektől kaptunk némi ötletet, hogy hova lehetne majd horgászni, hova üljünk le. (Ács József)  

csorgo3Óriások között

Az első éjszakánk mondhatni parádésan sikerült, hiszen nyolc pontyot fogtunk. Ez mindenképpen jó előjel volt, és bizakodásra adott okot. A stratégiánk működött, a helyek szépen adták a halakat. Általában hideg vízben, télen az a sablon, hogy kis csalikat, kis etetéseket alkalmazunk. De ezen a túrán nagy csalikkal és nagy etetéssel taktikáztunk, mivel a bányatavakon sokszor borul a papírforma… (Csörgő Tamás)  

jankovich2 copy copyMethoddal a Villantó-horgásztavon

Bugyi, Délegyháza, Majosháza, Kiskunlacháza környékén rengeteg horgásztó található. Ezen a részen én szinte már mindegyik vízen jártam, de valahogy egy népszerű tó, a Villantó-horgásztó idáig még kimaradt. Először most ősszel jutottam el erre a helyre, és ha már kipróbáltam, akkor készítettem is nektek egy új FEEDERMANIA epizódot. A célom az volt, mint minden ehhez hasonló telepített tavon, hogy egy napi peca alatt több mint 100 kiló halat fogjak… (Jankovich Krisztián)  

nagycsaba2 copy copyDunai kalandozásaim

A Duna volt horgászpályafutásom első állomása. Még járni is alig tudtam, amikor már nagy örömmel figyeltem a dunai pecásokat. Azt gondolom, ott és akkor „fertőzött” meg ez a csodálatos sport. Egy ottani helyi erő, Pista bácsi volt a tanítómesterem, ő adott először pecabotot a kezembe. Nagyon kezdetleges eszköz volt, de a célnak tökéletesen megfelelt. Rendkívüli fogásait látva határoztam el, hogy ha majd nagy leszek, én is szeretnék hatalmas halakat fogni. 2022 őszén jött el az ideje, majd ezt követően télen ott folytattam, ahol ősszel abbahagytam, hogy próbára tegyem magam, és kamatoztassam az elmúlt évtizedekben gyűjtött tapasztalataimat a Dunán a Pilismaróti-öbölben. (Nagy Csaba)

 
palfai2 copy copy copyArapaima, a trópusi folyók „ura”

Egy nagyon különleges felépítésű és biológiájú halról van szó. Egy igazi dinoszaurusz, amely nem sokat változott az évezredek során. A brutálisan nagy, krokodilszerű csontos, széles fej, a hatalmas száj nem hagy kétséget afelől, hogy egy brutális ragadozóról van szó. A hatalmas, nyúlánk test, az erőteljes farok pedig jól mutatja a hal őserejét. A hal egyik különlegessége, hogy a légköri levegőből veszi fel az oxigént a szervezete, ezért bizonyos időközönként, körülbelül húszpercenként feljön levegőt venni. Ilyenkor tudjuk lokalizálni a tartózkodási helyét is a rá való vadászat során. (Pálfai Gábor) 

szabobence2.jpgA végső teszt

Az idei, szokatlanul enyhe január lehetőséget adott arra, hogy szinte minden héten, illetve hétvégén horgásszunk, gyakoroljunk, valamint igen szélsőséges körülmények között is bevessük a napokon belül forgalomba kerülő, 2023-as Benzár-újdonságokat. Ennek megfelelően igyekeztünk sokféle vízre ellátogatni, és olyan hideg vízi információkra szert tenni, amelyeket a közelgő horgászkiállítások alkalmával meg tudunk osztani majd az érdeklődőkkel. A legizgalmasabb víz, ahol be tudtuk vetni új termékeinket, kétségkívül a Ráckevei-Soroksári-Duna, egy 57 kilométer hosszú vadvíz, amely nagyon szép halállománnyal rendelkezik, ugyanakkor rendkívül szeszélyes és kiszámíthatatlan. (Szabó Bence) 

szittnyai2A tonkinok ura

Él egy ember Sóskúton, aki hisz a régi horgászértékekben. Olyannyira hisz a tonkinnád botokban, hogy otthonos műhelyében maga készíti azokat, személyre, horgászra, módszerre szabva, manufakturális körülmények között. Nem célja a nagyüzem, a széles körben elérhetőség. Egyetlen cél vezérli mindössze: az adott horgászbot a gazdájának életre szóló, hű társa legyen. A mester szemében ugyanúgy ott van az öröm minden általa készített bot halfogásáról szóló beszámolója közben, mint a horgásznak, aki partra segítette vele a halat. Évente mindössze 10-15 bot hagyja el a „tonkinok ura” műhelyét, ahova csak a klasszikus horgászat megszállottjai kaphatnak bebocsátást… (Szittnyai Zalán)

 


Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.