Gomolyával bélelt hátszín szeletek roston, vajban párolt zöldségekkel és fűszeres héjas burgonyával
Hozzávalók: | |
Hátszín | 0,6 kg |
Gomolyasajt | 0,2 kg |
Étolaj | 0,2 liter |
Ízlés szerint: só, mustár, őrölt bors. |
A hátszínt négy szeletre vágjuk, kiklopfoljuk, majd az őrölt borssal, sóval fűszerezzük, ízesítjük. Mustárral vékonyan bekenjük és mindegyik szeletre az előzetesen négyfelé felvágott gomolyasajtból egy- egy darabot helyezünk. A húsokat félbe hajtjuk, fogvájóval, vagy hústűvel rögzítjük, hogy sütésnél ne nyíljanak szét és pár órára hűtőbe helyezzük.
Amíg a hús pácolódik, elkészítjük a köretet. Burgonyát főzünk héjában, majd miután kihült négybe vágjuk őket és grillfűszer sóval meghintjük, tepsibe rakjuk és olajjal meglocsolva forró sütőben piros ropogósra sütjük.
Egy serpenyőben vajat forrósítunk, vegyes zöldséget (tökéletesen megfelel a mirelit francia saláta vegyes zöldség is) adunk hozzá, sózzuk, borsozzuk, finomra vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk és puhára pároljuk.Tálalásig fedő alatt tartjuk melegen.
Ha a köretek elkészültek, hozzáfoghatunk a hús sütéséhez. Azért csak a tálalás előtti pillanatokban sütjük a húsunkat, mert a frissensült marhahúsok állásukban visszakeményednek és rágósak, élvezhetetlenek lesznek.
A serpenyőben olajat hevítünk, belehelyezzük a húsokat és igény szerint félangolosra (félig átsütve), vagy készre (teljesen átsütve) sütjük.
A fent leírt köretekkel, esetleg jóízű barna mártással tálalhatjuk.
Farkas Zoltán
Jó tanács!
Ha esetleg a húst túl öregnek itéljük meg, nyugodtan használhatunk a pácolásnál húspuhító sót is !