Újjáválasztották a vezetőséget a Csopak- Paloznak HE-nél

csopakihe

Február 12-én került sor a Csopak- Paloznak HE  tisztújító közgyűlésére, A  második összehívásra határozatképes  tagság elsőként egy elhunyt alapító tagról, Pintér Imréről emlékezett meg. A 2005-2010 évek munkáról Hideghéthy Csaba titkár, az egyesület vagyoni helyzetéről Balassa Lajos elnök adott számot. A 2011. évhez kapcsolódó beszámolókat követően (pénzügyi jelentés, Felügyelő és a  Fegyelmi bizottság beszámolója) a lejárt mandátumú vezetőknek (Tóth Andrásné, Zonda Tamás, Albrecht Ferenc, Farkas József, Balassa Lajos) egyesületi oklevéllel köszönték meg a végzett munkát.

A vitát  Balogh László, a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a Balaton vagyonkezelőjeként nyitotta meg, kiemelve a halászok és horgászok együttműködésének eredményeit. Ezt a gondolatot folytatta dr. Táncsics Aladár BBHSZ elnök, majd a civilség értékeinek fontosságát hangsúlyozta. Az Egyesületnek Csopak civil életében betöltött jelentős szerepét méltatta többek között Ambrus Tibor polgármester. A vendéghozzászólások sorát Szabó György, a budapest Balaton Horgászegyesület elnöke és Szerdahelyi Jánosné, a Nők a Balatonért Egyesület helyi  csoport vezetője zárták, akik az egyesületek, civil szervezetek közti kapcsolatok fontosságát emelték ki.

A válastási procedura során a jelölő bizottság által előterjesztett javaslatok mellett a tagság részéről is történtek konkrét javaslatok. A jelelölt állítások indokolása, az ezzel kapcsolatos felvetések, viták jelzezték, hogy személyi kérdésekben kevésbé egyöntetű a tagság mint a beszámolók elfogadásánál.

A szavazás erdményeként a Csopak- Paloznak Horgász egyesület megújított tisztikara a következő:

Elnök:    Balassa Lajos
Alelnök: Albreht Ferenc
Titkár:    Hideghéthy Csaba
Horgászmester: Némerth István
Ifjúsági és sport felelős: Farkas József

Felügyelő bizottság elnöke: dr. Zonde Tamás, tagjai: Sili Antal és Póczik András

Fegyelmi bizottság elnöke: Kenyeres Gyula, tagjai:Makkos Lajos és Répási János

Az egyesület új pénztárosa: Simon Lajosné

A szövetségi küldöttközgyűlés küldötte: Hideghéty Csaba

A közgyűlés a 2011. évi költségvetés és munkaterv elfogadásával ért végett.

A közgyűlésen Szabó György által készített képek a "Fényképes dobozban" találhatók.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.