Featured

Tisztújító közgyűlés Balatonalmádiban

bashe_kicsiA technika ördöge miatt kis késéssel adunk számot a Balatonalmádi Sporthorgász Egyesület 2011. évi beszámoló és egyben tisztújító közgyűléséről, amelyre február 5-én került sor.  A profi módon levezényelt közgyűlésen a vezetőség írásban kiküldött beszámolóját dr. Szenthe Zsolt  szóbeli kiegészítője tette teljessé, az egyesület  stabil vagyoni helyzetéről Keő Ferenc elnök adott számot. Mindkét beszámoló elfogadása után - a titkos szavazás időigényes procedurájára tekintettel - a jelölő bizottság elnöke Németh Károly tette meg jelölését melyet a jelenlévők további javaslatai bővitettek ki.
A jelölést követően a Felügyelő Bizottság elnöke Rőth Antal, valamint a Fegyelmi Bizottság elnöke dr. Bősze László beszámolója következett. A meghívottak részéről Keszey János, Balatonalmádi Polgármestere az egyesület városban betöltött szerepét, míg dr. Táncsics Aladár BBHSZ elnök az egyesület Szövetségben betöltött szerepét is méltatta hozzászólásában.

A több tisztségre többes jelöltet állító titkos szavazás eredményeként a BASHE megújított tisztikara a következő:

Vezetőség:
- elnök :Keő Ferenc
- titkár:  dr. Szenthe Zsolt
- elnök helyettes: Tolnai György
- tagok: Antal János, Halász István, Kocsárdi Sándor, Lukácsi József, Számfira Balázs, Szenthe Zoltán

Felügyelő Bizottság
- elnök: Rőth Antal, tagok: Bánkuti Béla, dr. Csuta Péter

Fegyelmi Bizottság
- elnök: dr. Bősze László. tagok:  Kuthy István, dr. Pethő László

Az egyesületet a szövetségi küldöttközgyűlésen Lukácsi József képviseli. 

A közgyűlésen Herczeg László által készített képek a "Fényképes dobozban" találhatók.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.