Featured

Ezentúl "tömbben" nyilatkozunk



jog2009-ben módosítással ( 2009: XXVIII. tv. 6.§ ) került megállapításra a „Halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény”  (HH tv.) 20.§ (3) bekezdésének jelenleg is hatályos szövege:

(3) Az állami halászjegyet, illetve horgászjegyet igénylő személynek nyilatkoznia kell arról, hogy a halászattal, horgászattal, illetőleg hal fogásával (gyűjtésével) összefüggésben szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, továbbá vele szemben halvédelmi bírságot nem szabtak ki. Az állami halászjegyet, illetve horgászjegyet igénylő nyilatkozatának részletes szabályait külön jogszabály határozza meg.

Született is többszázezer nyomtatott, fénymásolt és nehezen rendben tartható papír a nyilatkozatokkal. A jövőben – ha a papírmunka nem is csökken – a nyilatkozatok kezelése némileg egyszerűsödik, ugyanis azokat egy  tömbben kell a horgásznak megejteni. A sorszámozott önindigós tömbök egyenként 25, kétpéldányos nyilatkozat nyomtatványt tartalmaznak. A nyilatkozat tömböket Szövetségünk az állami jegyeket kiadó tagegyesületek részére a jegyekkel együtt biztosítja.

Most, amikor elkezdődik a 2011. évi horgászjegyek kiváltásának időszaka, az alábbi két dologra  érdemesnek tartjuk felhívni a horgászok és az egyesületi jegykiadók figyelmét. Egyrészről arra, hogy nyilatkozni  /a gyermekek kivételével/ minden állami jegy megváltásakor illetve az állami jegy érvényességét meghosszabbító bélyeg megváltásakor, gyakorlatilag tehát évente kell.

Másrészről pedig az alábbi jogszabályi előírásokra:
A halászati/horgászati törvény 21.§ (2) bekezdés c) pontja szerint a halászati hatóság visszavonja az állami horgászjegyet attól,
aki állami horgászjegy igénylése során a nyilatkozatot valótlan tartalommal teszi meg, továbbá az e) pont szerint attól, akivel szemben halvédelmi bírságot szabtak ki. 

Az 50. § (1) bekezdés d) pontja szerint a halászati hatóság halvédelmi bírságot szab ki az állami horgászjegy igénylése során a nyilatkozatot valótlan tartalommal megtevő személlyel szemben.

Befejezésül pedig a halvédelmi bírság mértékei:

- jogosulatlan horgászat, és a fogási napló vezetésének elmulasztása esetén 10 000-200 000 forint,

- jogosulatlan halászat esetén 50 000-500 000 forint,

- „a törvény által meg nem engedett módon vagy tilalmi időben való halászat vagy horgászat esetén, valamint az azzal a személlyel szemben kiszabot halvédelmi bírság esetén, aki halfogásra jogosító okmányok nélkül vagy a törvényben foglalt tilalmakat és korlátozásokat megszegve halfogásra alkalmas állapotban lévő eszközzel tartózkodik halászati vízterületen vagy annak partján” 10 000-500 000 forint,

- a törvényben külön nevesített tilalmak (35.§ (2) bek.: „A hal élőhelyén kialakult természeti egyensúly megbontására alkalmas szervezet, táplálékanyag vízbe helyezése, illetőleg abból történő kiemelése kizárólag a jogosult által vagy annak hozzájárulásával történhet”; 38.§: természetvédelmi oltalom alatt álló halak fogásának tilalma, halászati/horgászati tilalmi idők, méretkorlátozások és napi fogási limitek, határmenti vízterületek halászati rendje ) megszegése esetén 10 000-500 000 forint,

- állami halászjegy, illetve horgászjegy igénylése során a nyilatkozat valótlan tartalommal történő megtétele esetén 50 000 forint.




Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.