20 éves a Lesence HE

Lesence kgyülésSzombaton (I.27.) "kétfordulós" közgyűlést tartott a  Lesence Horgász Egyesület. Először  a 2017. évi munkáról, az egyesület pénzügyi helyzetérő,l valamint a 2018. évi feladatokról számot adó beszámoló közgyűlésre került sor. A tavalyi eredmények számbavétele során természetesen kiemelt helyen szerepelt az a tény, hogy több mint 16. évi - gyakorlatilag folyamatos - ügyintézést követően az egyesület balatoni horgászcsónak kikötője megkapta a jogszerű működéséhez szükséges valamennyi hatósági engedélyt. A beszámolók jóváhagyását követően a 2018. évi feladatok számbavétele során az egyesületi horgásztanya  és kikötő karbantartásával kapcsolatos munkák tekintetében kialakult vitát lezáró szavazásnál a tagság - döntő többségben - az eddigi közösségi munkák rendszerét erősítette meg. Ezt követően került sor az egyesületi alapszabály korszerűsítésére, azaz módosítására. A közgyűlés befejező napirendjében  az aktuális kérdések között részletesebben a balatoni horgászrend 2018. évi változásai, valamint a balatoni területi engedélyek forgalmazásában bekövetkezett kardinális változások kerültek ismertetésre.

A beszámoló közgyűlés lezárását követő rövid szünet és a "második közgyűlésre" meghívott vendégek ( többek között a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt, a Keszthelyi Vizirendészet vezetői, képviselői) megérkezését követően került sor a horgász egyesület 20 éves fennállásáról megemlékező ünnepi közgyűlésre.
Puskás István egyesületi elnök elevenítette fel az egyesület húsz évének történéseit, melyben természetesen kiemelt helyen szerepelt a horgászkikötő engedélyezésének kálváriája is. Azon másfél évtizedes ügyintézési folyamat, melynek lezárolódását követően az egyesület, a mai igényeknek megfelelő, a természetvédelmi szempontokat teljes egészében kielégítő korszerű kikötővel rendelkezik. Az elnöki megemlékezés során az egyesület tagsága nevében mondott köszönetet azoknak a szervezeteknek - kiemelten a területileg illetékes vízügyi hatóság és a BfNP vezetőinek és munkatársainak - akik a  bürokratikus dzsungelből kivezető úthoz segítő kezeket nyújtottak.
Az egyesület 20 éves történetének felelevenítését követően, az egyesület munkájában kiemelkedő tagok emléklapot, a sajnos már nem nagy létszámú alapitó tagok emlékplakettet vettek át. 
Szövetségünk részéről Hideghéthy Csaba elnök az egyesület kollektívájának emléklapot és ajándéktárgyat adott át. dr. Táncsics Aladár ügyvezető elnök oklevéllel és emlékplakettel köszönte meg Puskás István munkáját, aki megalakulása óta, 20  éve elnöke az egyesületnek.


 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.