Horgászszervezetek kezelésébe kerülhetnek a természetes vizek

mti hirfelhasznaloAz állam átadná a természetes vizek kezelését a horgászszervezeteknek annak érdekében, hogy azokon horgászati célú halgazdálkodás folyjon - közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerdán az MTI-vel. Nyitrai Zsolt beszámolt arról, hogy a párt igazgatósága - amely a Fidesz, a kormány és civil szervezetek, illetve társadalmi csoportok között közvetít - konzultációt kezdeményezett a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz), hogy meghallgassák tapasztalataikat a szeptember óta hatályos, új halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényről.  Hangsúlyozta, a Fidesz fontosnak tartja, hogy a törvényhez készülővégrehajtási rendelet  is a jogalkotó szándékát tükrözze: a halak élőhelyének védelmét, a halállomány természetes megújítását, valamint a horgászturizmus fejlesztését.

  Az igazgató közölte: a tervek szerint horgászati célú halgazdálkodás lesz a természetes vizeken, "ez azt jelenti, hogy a természetes vizek kezelője az állam, de ezeknek a kezelését át fogja adni horgászszervezeteknek". Az elképzelés kedvező fogadtatásra talált a Mohosznál - tette hozzá.

    Szabó Imre, a mintegy 350 ezer tagot számláló Mohosz elnöke felidézte, hogy a két éve tartó konzultációkon és az elfogadott törvényben is megnyilvánult a kormány fogékonysága a horgásztársadalom felvetései iránt. Mint mondta, már a törvény is kijelölte azt a célt, hogy a természetes vizeket a horgászok kezelésébe kell adni, és hogy a kereskedelmi célú halászatot - az állományfenntartó vagy a tudományos célú halászaton kívül -, amennyire lehet, vissza kell szorítani. A szövetség örül, hogy a jogalkotó a végrehajtási rendelet  kidolgozásakor is odafigyel, hogy ne vesszenek el ezek a szempontok - tette hozzá.