Ismét BBHSZ-SOPE csapat a dobogón

"A Csónakos Pergető Országos Bajnokság második fordulóját is sikeresen vették a BBHSZ csapatai. A Velencei tó Dinnyési-kotrásain harminchárom nevezett csapat próbálta az erős széllel birkózva az első versenyről már ismerősen passzív ragadozókat horogra csalni.
Nem volt könnyű dolguk. Az edzésnapok is sejtették, hogy nem lesznek kiugró eredmények, de egy-egy sügérre, kisebb csukára, véletlen süllőre, az ügyesebbeknek egy pár balinra lehetett számítani. Az első órában a versenyzők nagy része a sügerezést választotta, a nullázást elkerülendő. Apró gumihalakkal, körforgókkal vallatták a szélvizet, a nádcsomók környékét. A bizonytalan nyíltvízi balinozást csak kevesen vállalták be amíg a Fürtös-Takács páros az elsőt meg nem fogta (és ez után még kettő következett!). Sokan keresték az öblökben, nádszéleken a csukát. A Schlotthauer-Ruff párosunk az edzésnapon is bizonyított technikát alkalmazta: szisztematikusan végigdobálták a nádszéleket körforgó- és támolygó villantókkal. A taktika bevált: két értékelhető halat is merítettek, egy 57cm-es csukát,és egy gyönyörű meglepetés süllőt. Ezzel a két hallal harminc csapatot megelőzve a dobogó harmadik fokára állhattak.

A második forduló után az összesített eredménytáblán a két BBHSZ- SOPE csapat az előkelő ötödik (Algayer Zoltán - Medgyasszay Csaba) és hatodik (Schlotthauer László - Ruff Miklós) helyen áll."                                                                           A.Z.

 A második forduló dobogósai:

2.forduló

Eredmények: 

        I. helyezett:      Takács László - Fürtös Attila             [K]       
       II. helyezett:      Egervölgyi Tamás - Molnár Bence      [J]
      III. helyezett:      Schlotthauer László - Ruff Miklós       [B]

 Emléleztetőül: Első forduló

 

                                                                     

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.