Featured

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Örömmel vettük tudomásul, hogy a BHNp Zrt vezetői döntése a balatoni területi engedélyek jövő évi mértékéről összecseng Szövetségünk ez ügyben kialakított állásfoglalásával, melyről a közelmúltban Balatonalmádiban megtartott egyesületi vezetőkkel kibővített elnökségi ülésen tájékoztattuk a jelen lévő Füstös  Gábor vezérigazgatót.

     A balatoni horgászokat kedvezőtlenül éríntő több intézkedés után jó szívvel adjuk közzé az alábbiakat:

Az üzemeltetési, haltermelési- és telepítési költségek növekedése ugyan mintegy 25 százalékos horgászjegyár-emelést tenne indokolttá, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetése mégis úgy döntött, nem emeli a jövő évi területi engedélyek árát - közölte szombaton (okt.13.) Füstös Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

    Kifejtette, számos vízkezelő jelezte már, hogy a horgászjegyek árának emelésére kényszerül jövőre, amit a cégnél végzett gazdasági számítások is alátámasztanak, a társaság mégis eláll ettől. Ezzel a döntéssel figyelembe vették azt is, hogy a balatoni horgászokat több körülmény is hátrányosan érinti, köztük az, hogy az alacsony vízállás miatt nehezebbé vált megközelíteni a horgászhelyeket, és az év elején életbe lépett új hajózási szabályzat szerint a horgászcsónakok tárolási lehetőségei is szűkültek.
    Az állami tulajdonú nonprofit társaság célja a döntéssel az is, hogy a Balaton továbbra is az ország egyik leglátogatottabb horgászvize maradjon - mondta a vezérigazgató.


Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.