Featured

Eltűnt vitorlás vezetőt keresnek a Balatonban

mti

Egy Révfülöpnél kedd délután megfeneklett vitorlás vezetőjét keresik a Balatonban a vízi rendőrök és a vízi mentők - tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az MTI-t. 
Közlése szerint egy horgász értesítette a vízi rendészetet, hogy Révfülöp közelében, párszáz méterre a parttól megfeneklett egy vitorlás, amelynek nincs vezetője. 

A hajó egy balatonföldvári kikötőből délután egy órakor indult útnak, majd két óra múlva az északi parton, Révfülöp közelében megfeneklett. A hajó ekkor már üres volt. 
Tar Mihály elmondta, jelenleg két-két hajóval keresik a vitorlás vezetőjét, akinek egyelőre nem akadtak a nyomára. A tervek szerint az eltűnt hajós keresését sötétedésig folytatják.

Zánka, 2012. október 9., kedd (MTI)

Hírkiegészítés:

A vízi rendészet tovább kutat a Balatonban a vitorlásáról kedden eltűnt 60 éves Kosztolányi Balázs után, aki a tavalyi a Kékszalag vitorlásversenyen hajója kategóriájában győztes lett csapatával -közölte tájékoztatójában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Siófok, 2012. október 11., csütörtök (MTI)

Hírkiegészítés:

Egy férfi holttestét - feltételezhetően Kosztolányi Balázst, az október 9-én eltűnt vitorlázót -  találták meg a Balatonban Balatonszemesnél hétfőn. A rendőrség azonban ezt egyelőre nem tudta megerősíteni. Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy folyamatban van a holttest személyazonosságának megállapítása. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője úgy tudja, hogy a holttestre egy vitorlázó talált rá a Balatonszemes és Zánka közötti a nyílt vízen.

Kaposvár,2012. október 22. (MTI)

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.