Featured

Él-e polip a magyar tengerben?

limnoGazdagon illusztrált Balatoni természetkalauzt jelentetett meg az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, a kötetből az érdeklődők egyebek közt választ kaphatnak arra, hogy milyen állat a szivárványos ökle, él-e polip a magyar tengerben, vagy mekkora a legnagyobb balatoni kagyló.

A Vörös Lajos tudományos tanácsadó szerkesztésében megjelent könyv szerzői mindannyian az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének munkatársai, akik elhatározták, hogy az elsősorban a szakma képviselőinek szánt tudományos kiadványok mellett kutatásaik eredményeit a szélesebb olvasóközönség számára összefoglaló kötetben is megjelentetnek.

Az európai uniós pályázati támogatással napvilágot látott kiadvány elsősorban az amatőr természetbúvárok számára nyújt segítséget a tó felfedezéséhez - olvasható az MTA honlapján (http://mta.hu/mta_hirei/balatoni-termeszetkalauz-130228/).
A kötetben külön fejezet mutatja be a tó vízét, a benne élő algákat és halakat, valamint a növényvilágot. 
"Hiánypótló munka" - hangsúlyozta Vörös Lajos, aki szerint fő céljuk a tudományos ismeretterjesztés volt. A kiadvány segítségével szeretnék bemutatni a Balaton vízi élőlény-együtteseinek kulcsfontosságú szervezeteit, ökológiai helyüket és szerepüket. A 176 színes fényképpel illusztrált, 127 oldalas könyvben azokról az élőlényekről olvashatnak az érdeklődők, amelyekkel turistaként, strandolóként vagy éppen horgászként is találkozhatnak.
"Szeretnénk kedvet csinálni az amatőr természetbúvároknak a Balaton élővilágának felfedezéséhez, mert úgy gondoljuk, amit jobban ismerünk, azt jobban szeretjük, és jobban is vigyázunk rá" - mondta a szerkesztő.
Az MTA honlapja szerint a kötetben a mikroszkopikus nagyságú, szabad szemmel nem látható élőlényekről készült látványos fotók mellett képet kaphat az olvasó a parti öv és a nyílt víz színes állatvilágáról is. Megismerkedhet az őshonos fajokhoz képest hatalmas méretű, akár 30 centiméteresre és két kilogrammosra is megnövő amuri kagylóval. A könyvből az is kiderül, hogy a Balatonban él egy, a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger vidékéről származó polipfajta, amelyet 2001-ben fedezték fel a tóban. A 600 négyzetkilométer kiterjedésű nyílt vízfelszín alatt élő halfajok leírásából pedig az ismertebbek mellett megtudhatják azt is, milyen hal a lápi póc vagy a szivárványos ökle.
A kötethez az intézet kutatói által Tihanyban és más helyszíneken tartott ismeretterjesztő előadásokon juthatnak hozzá térítésmentesen a részt vevő csoportok vezetői. A szerzők tervezik a könyv második kiadását, amely már kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

MTI 2012. július 10.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.