Featured

Az év hala 2012

Hal100"Az eddigi szavazatok alapján a szilvaorrú keszeg és a széles kárász esélyes az év hala címre, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazó halbarátok döntenek. A választás december 31-én éjfélkor zárul, így ma még nem tudni, hogy a jelöltek közül melyik lesz a befutó", adott tájékoztatást a verseny állásáról Harka Ákos, a társaság elnöke.

Októberben már írtunk "az év hala választásáról" és közöltük a szavazás módját. Most már év vége felé járunk, egyre kevesebben pecáznak, az új jegyre is még várni kell, a fogási napló összesítése meg ugye csak- csak januári feladat ( Mert esetleg még egyszer, talán..) Így ünnepek táján valószinűleg mindenkinek lesz egy kis szabadideje, többen ülnek le a számítógép elé, ezért ismét  bátorítjuk horgásztársainkat: adják le voksukat, melyik kedvencünk legyen az év hala 2012-ben.  Szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján lehet, amely INNEN is elérhető. 

Harka doktor élvezetes tudósítását örömmel olvastam, gondolom más is így lenne vele, azért azt a bővebben gomb alatt közzzéteszük. 

 "Úgy tűnik, már csak a szilvaorrú keszegnek és a széles kárásznak van esélye az év hala cím elnyerésére. Pedig a harmadik jelölt lápi póc sem "akárki": a Duna-medence endemikus, azaz bennszülött hala, elterjedése lényegében ma is arra a szűk területe korlátozódik, ahol régmúlt időkben a faj kialakult. Mivel törvényeink fokozott védelmet biztosítanak számára (egy-egy példány eszmei értéke 100 ezer Ft), valószínűleg úgy gondolták a voksoló halbarátok, hogy ennél többet a cím elnyerése sem jelentene részére.

Sokan szavaztak helyette a széles kárászra (sárgán csillogó színezete miatt aranykárásznak is nevezik), amely hosszú ideig vezette is a népszerűségi listát. A népmesék aranyhala feltehetőleg az idősebb korosztályok szimpátiáját élvezi, ugyanis a növényekkel benőtt állóvizek hajdani tömeghalával a fiatalok nemzedéke igen ritkán találkozhatott. Számukra a "kárász" a hazánkba 1954-ben behozott ezüstkárász, ami napjainkra országszerte visszaszorította a széles vagy aranykárászt. Szerencsére a Szent István Egyetemen kidolgozták a faj mesterséges szaporítását, így sor kerülhetett ivadékainak hazai telepítésére (pl. a Balaton térségében), sőt már egy romániai horgászegyesület is jelentkezett vételi szándékkal.

Két héttel a választás lezárása előtt a szilvaorrú keszeg állt az első helyen. E hamvas szilva színére emlékeztető orráról elnevezett halunkat vélhetően a fiatalabb horgászok pártfogolják, akik nagyobb folyóink sodrottabb szakaszain rendszeresen találkozhatnak vele. Miként a többi jelölt, a szilvaorrú keszeg is fogyatkozóban lévő őshonos halunk, tehát méltó a cím elnyerésére, de hogy melyik faj lesz a győztes, az a további szavazók döntésén múlik" – írtal Harka Ákos az MTI Országos Sajtószolgálatnak.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.