A múlt heti - és az azt megelöző - vigasztalanul pocsék idő mérsékelte a hagyományos és szeptember 23-ra Balatonszepezdre meghírdetett Egyesületi Vezetők Horgászverse- nyére benevező egyesületek számát, sőt az oszágos eső hatására visszalépések is történtek. A tizenhárom egyesület megjelent harminc versenyzőjét viszont a lehető legcsodálatosabb "indián őszt" idéző időjárás fogadta. A "jóból is megárt a sok" népi mondás viszont itt is igaznak bizonyúlt, a nagyszerű időjárásban a halak mesze-messze elkerülték a versenypályát és annak környékét. Az utóbbi évek balatoni horgászversenyeinek sorában első ízben egyetlenegy potyka sem kerül a zsákmányba. A fogásokat ezúttal a keszegnépség alkotta, egy széséges compó kivételével, amely egyúttal a legnagyobb halat is jelentette (és ami mérlegelés után természetesen visszakerült a Balatonba). A verseny képei az Instagram Galériában láthatók.
Sorozatban a XI. Gyermek Horgász Napközi táborát tartotta meg a márkói BLINKER Horgászegyesület az elmúlt héten. A harminckilenc gyerek sikeres ötnapos táborozásról rövid összefoglaló cikk az egyesület honlapján olvasható , ugyanitt, valamint a 'blinkerhorgasz' Instagram oldalon igen sok fotó ad átfogó képet a tábor eseményeiről.
A Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület - a Balatonakali Önkormányzat, a Bakony - Balaton Horgász Szövetség valamint a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. támogatásával - 2017 július 24 - 30. között rendezi meg a már hagyományos HALIHÓ gyermek horgásztábort a Balatonon, Balatonakaliban.
A "HALIHÓ 2017" táborba a BBHSZ tagegyesületek horgászainak azon általános iskola felső tagozatos, fiú gyermekei jelentkezhetnek, akiknek van már némi horgász tapasztalata. Jelentkezni kizárólag a BBHSZ tagegyesületeken keresztül lehet, hiszen az igen kedvező feltételű és a szinvonalas programú HALIHÓ táborba megszokott a túljelentkezés így a korlátozott létszámra való tekintettel szükséges a gondos egyesületi mérlegelés is a táborozók kiválasztásánál. (Az egyesületeinket a "HALIHÓ 2017" táborral kapcslatban részletesen tájékoztattuk, az ezzel kapcsolatos teljes anyag megtalálható az egyesülei vezetők által elérhető BBHSZ Információs Oldalon.)
Ki gondolta volna előre, hogy ponty nélkül zajlik le a Bakony - Balaton Horgász Szövetség és a Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület szombati [05.27.] Féder Kupa versenye. Pedig a jó hangulatú megmérettetésen a benevezett 14 tagegyesület 35 versenyzője minden tudása, praktikája ellenére potyka csak nem akadt a horogra.
Eredmények:
Utánpótlás (gyerekek)
I. Tatai Patrik (Veszprémvidéki Horgász Egyesület)
II. Szabó Péter Bendegúz (Balaton Horgász Egyesület)
III. Hegedüs Benedek ( Csabrendek - Sümeg Sporthorgász Egyesület)
Legnagyobb hal: Tatai Patrik
Felnőttek:
I. Szigeti Szabolcs (Pápai Húsos Horgász Egyesület)
II. Lenorics Ferenc (Lesence Horgász Egyesület)
III. Zsohár Gábor (Bauxitbányász Horgász Egyesület)
Legnagyobb hal: Töreki Gyula ( Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület)