Várhatóan január közepén megkezdődik a 2019. évi állami horgászjegy + fogási napló kiadása. Ennek pontos időpontjáról itt a honlapunkon is hírt adunk, majd a BBHSZ érdekkörébe tartozó forgalmazási pontok helyét valamint a forgalmazási időpontokat - a tagegyesületek adatközlésének függvényében - közzétesszük.
Folyamatosan kapják kézhez a regisztráción már részt vett horgászok a Magyar Horgászkártyát, amelyek felváltják a régi papíralapú horgászigazolványokat. Ezek az eddigi - igencsak sokféle formában létező - horgász igazolványok 2019. évtől kezdődően már nem használhatók! Erre való tekintettel a MOHOSZ a plasztikkártya, valamint az egyenlőre még szükséges papírra nyomtatott egyéb okmányok (Állami jegy + fogási napló, területi engedélyek, stb.) tárolására a mellékelt képeken látható okmánytartó tasakot hozza forgalomba. Mint látható, - az egyébként összesen hét zsebet tartalmazó - tokban praktikusan külön lehet tartani a Magyar Horgászkártyát és mellette pl. a személyi igazolványt. A hatályos jogszabályi rendelkezések szerint január 1-ét követően ez a két okmány, [pontosabban a Horgászkártya és még egy fényképes okmány] szolgál a horgászok igazolására.
Szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, a 'HORGÁSZOKMÁNYOK' tasak megvétele a horgászok részére nem kötelező, csak lehetőség! Ezt a tasakot a Szövetségi Irodánkban (Veszprém, Muskátli u. 2.) január 2- től 500 Ft/db áron lehet megvásárolni. A BBHSZ tagegyesületeket - jelenleg felmérés alatt álló igényeiknek függvényében - január elején látjuk el a tasakokkal, azokat az egyesületek a 2019. évi egységes horgászokmányokkal (állami jegy + fogási napló) együtt kezdik el árusítani.
A MOHOSZ idén is gondolt azokra akik a "horgászattal megfertőzött" szeretteinek horgászjegyet kívánnak a karácsonyfa alá tenni. Pontosabban nem maga a területi engedély, hanem a MOHOSZ országos területi engedélyeire szóló vásárlási utalvány az ajándék. Szövetségünk irodájában (Veszprém, Muskátli u. 6) az alábbi ajándékozási utalványok vásárolhatók: - Dunai általános területi jegy 2019, Értéke(ára) : felnőtt 49.000 Ft, kedvezményes 36.000 Ft - Tiszai általános területi jegy 2019, Értéke(ára) : felnőtt 54.000 Ft, kedvezményes 40.000 Ft - Országos általános területi jegy 2019, Értéke(ára) : felnőtt 74.000 Ft, kedvezményes 54.000 Ft - Országos gyermek területi jegy 2019, Értéke(ára) : 2.500 Ft
A Magyar Haltani Társaság az elmúlt évek hagyományait folytatva, 2019-re is meghirdeti az ÉV HALA szavazást. Három őshonos fajtából lehet választani: vörösszárnyú keszeg, szivárványos ökle, sebes pisztráng. Kérjük szavazz az év halára, részletes leírás és a szavazás INNEN is elérhető
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt 2018. október 19- én Siófokon Rendezte meg az V. Horgász Konferenciát. A konferencia érdekes és értékes előadásokat tartalmazó napirendjei mellett ezúttal a horgász konferenciák immár hagyományos, mindig nagy érdeklődést kiváltó eseményét, "A Balatoni Horgászatért életműdíj". átadását idézzük fel. Ezt a díjat, a hozzá tartozó "Örökös Balatoni Horgászengedéllyel" együtt az elmúlt három konferencián két - két személy kapta meg. Ez évben egy horgász részesült ebben a kitüntetésben, azt Szári Zsolt vezérigazgató Fekete Ferencnek, tagegyesületünk, a Badacsonyi Sporthorgász Egyesület elnökének nyújtotta át. A tisztes munkával kiérdemelt elismeréshez szívből gratulálunk!
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.