Sikeres évet tudhat maga mögött a Herendi Horgász Egyesület, állapította meg Kaizer László egyesületi elnök a 75 megjelent horgásszal január 28-án megtartott beszámoló közgyűlésen. A pénzügyi, gazdasági beszámolók szerinti stabil és szabályos gazdálkodást feltételeit a saját bevételek mellett a különböző támogatások és nyert pályázatok összességében termették meg.
Kaizer László köszönettel számolt be a herendi Önkormányzat támogatásáról, de sikeresen pályáztak az országos szövetségnél is. Utóbbi biztosította Gyermeknapi Horgászverseny helyezettjeinek értékes díjait, valamint jelentős anyagi támogatást jelentett az őshonos halfajok telepítéséhez és a vízparti környezet rendben tartásához, a vízminőséget javító eszközökhöz beszerzéséhez. Külön kiemelte, hogy a 2022-es év versenyeinek bevételeit halasítására fordították.
A 2023. évi egyesületi horgászrendbe új szabályként került jóváhagyásra az elvihető ponty súlyának 4 kg-ban történő maximalizálása, valamint - kísérleti jelleggel - a sportjegy bevezetése.
A Balaton egyik partszakaszán példa értékű összefogás segítette a vízügyet a mederben hagyott akadályok és illegális stégek teljes felszámolásban tavaly, a munka hatékony folytatásához pedig idén további önkormányzatok és civil szerveztek segítségére számít a mederfenntartó - közölte az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel pénteken (2023. január 20.).
Csonki István elmondta, tavaly a tó alacsony vízállása miatt a korábbiaknál jóval több mederben hagyott akadályra derült fény, és több vált komoly veszélyforrássá a fürdőzőkre és a hajózókra nézve. A bejelentésekre reagáltak, de a teljes mentesítést Gyenesdiás és Vonyarcvashegy partszakaszán tudták elvégezni a helyi önkormányzattal és a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesülettel összefogva - tette hozzá.