Románián át a Duna-deltához
2008. március 16. vasárnap.
Kezdetét veszi a nagy kaland, elindulunk Keszthelyről az ország keleti végébe, hogy Hajdúszoboszlón megpihenve, erőt gyűjtve másnap útnak induljunk a Duna-deltához, hogy elhozzunk 10 db fogas süllőt szaporítás céljából. Az út teljes hosszában 1300 km-nek ígérkezik GPS alapján. Vasárnap délután érkezünk Szoboszlóra. Utoljára három évesen jártam itt, nyaraltunk. Felvesszük a halas tartályunkat Horváth Ferenctől és bepakoljuk a kis Citroen Berlingónkba. Mivel egy utánfutóról applikáljuk át a kis puttonyosunkba, a légpumpa elektromos csatlakozása némi átalakítást igényel a szivargyújtóról való üzemeltetéshez. Miután elfoglaljuk a szálláshelyünket a Hotel Koronában*** hirtelen ötlettől vezérelve felhívom Gergő barátomat aki fogorvos Debrecenben. Vissza is ülök az autóba és robogok be a nagyvárosba, hogy összerakjuk a csatlakozót. Egyetem sugárút, Praktiker, Egyetem sugárút, szerelés. Nagy az izgalom, pirosat a kékkel, nem, fordítva és a csatlakozó szikrát vet –csak ki ne üssünk valami biztosítékot! :) Végül siker. A pumpa működik! Sajnos rövid találkozó volt, de beesteledett, visszamegyek Szoboszlóra, mert hosszú útnak nézünk elébe hétfőn: még legalább 900 km hátra van a célig. A hotel igazán kellemes. Megvacsorázunk Janival és kérésemre bekapcsolják nekem a szaunát. Egy három körös melegedés-hűtés után térek nyugovóra, mélyen alszom, gyorsan-sokat. :) Reggel ötkor ébresztő és indulás.
Március 17. hétfő.
Frissen ébredünk. Borongós idő van. Szemerkél is az eső. A szokásosnál is nagyobb szükségem van a reggeli kávéra. :) Az első alkalmas benzinkútnál meg is állunk. Janink nem kávézik, szendvicset majszol és gyümölcslével öblögeti le. Furcsa módon a GPS nem mindig arra akar menni, amerre mi, aztán ő eltéved… de mi nem. Egyszerű így még az országhatáron innen, de mi lesz, ha már kint vagyunk?! A biztonság kedvéért vásárolunk egy papír GPS-t is. A biharkeresztesi határátkelőt választjuk és megcélozzuk Nagyváradot. Tájékozódtunk róla, hogy Romániában mindenki úthasználati díjat fizet. A határátkelő után váltunk még Lejt, majd egy kúton a matrica felől érdeklődünk. Nincs. Következő kúton, x kilométerrel arrébb, szintén nincs. Jó... Következő kút: nincs, nem is vót, elfogyott. :) A nagyváradra bevezető négysávos első „komolyabb” kútjánál sikerült hét napra érvényes díjat fizetnünk és felragasztottam a kis sárga matricát a szélvédő bal alsó sarkába. Tizenegy-két lejbe került, hetven forinttal szorozva nem is sok. Érdeklődtem, hogy az autópályára kell-e fizetnünk külön, nemleges válaszokat kaptam. Hát akkor innentől ismeretlen terepen folytatódik utunk. Déva felé haladunk az E79-es jelzésű úton.
Hosszú még az út, és igen kanyargós is, míg a Kárpátok vonulatai közül leérünk Pitesti városába, ahonnan már autópálya vezet Bukarestig, ott egy meglehetősen érdekes körgyűrűn (kétsávos és a városból kivezető sugárirányú utak keresztezik, áthaladás jobb kéz szabály szerint) kerülünk Dél felé, majd autópálya vezet Constatáig, de nem megyünk végig rajta, körülbelül a felénél Slobozia városánál lekanyarodunk és észak-keleti irányba haladunk majd tovább…
Azt gondolnád, már ott vagy egy karnyújtásnyira, és még legalább 100 km, mire elérsz a hegyek lábához
Milyen jó is lenne felmenni, legalább a hóhatár aljáig!
Amikor az Olt völgyében kanyarogtunk Nagyszeben (Sibiu) és Pitesti között…
Hétfőn este érkeztünk meg Enisala városába. Egy halászházban éjszakázunk és a keddet pihenéssel és kirándulással töltöttük. Felautóztunk Tulcea-ba (tulcsa), ami a Duna-delta "fővárosa" és egy kutatóintézetnek is helyet ad.
Enisala felett egy vár áll, amit az olaszok építettek a középkorban.
Egyébként sokféle nép megfordult itt, törökök és orosz ajkú népek (Lipovánok) is.
A várból ilyen kilátás nyílik a tájra, a teraszos lejtőkön főként birkát legeltetnek, a távolban a Razim tó
Az összefüggő tórendszer teljes egészében édesvizű és a Duna táplálja több csatornán át. Két nevezetes tó a Babadag és a Razelm. Babadag egyébként egy város neve is egyben. A szó török eredetű, magyarul azt jelenti, hogy a nagyapa hegye. Babadagon át vezet az út, ami összeköti Tulcea-t Constantával a nagy kikötővárossal. Enisalán egy halásztelep üzemel, amelyen már az 1920-as évek óta folyik a „félmesterséges” süllő szaporítás. Ősszel gyűjtik be a halászok az anyaállományt a nádasokkal védett csatornarendszerekben helyezik el őket, hálóval lerekesztve igen nagy számban. Tavasszal az ívást megelőző időszakban szülőpárokat válogatnak ki és kisebb, szintén hálóval lekerített „boxokba” helyezik át, ahova fűz gyökérből készített fészket tettek korábban. Az ívást követően a fészkeket felszedik és kihelyezik a Razimba.
A naplemente fotója szerdán este hat körül készült, akkor már 12 órája úton voltunk és hátra volt még 9 órányi autózás. Egyébként ez lehetne rövidebb is, de nekünk gyakran meg kellett állnunk ellenőrizni a halakat és kávét is rendszeresen iszogattam, mert végig vezettem az 1300 km-t visszafelé. Találtam egy honlapcímet, ami Enisalához köthető, és még sok hasonlót található Tulcea-ról és a vidékről ha a googleban keresőszóként beírunk egy tó vagy városnevet, általában angol vagy román nyelven...
http://www.safari.ro/discovery/discovery.php
A hazafelé úton még több hósipkás hegyet láttunk, mint odafelé, ugyanis előző nap csapadékos idő volt. Egy héttel később pedig fél Románia úgy behavazódott, hogy talán nem is tudtunk volna hazajönni. 20-án csütörtökön, hajnali 3 körül érkeztünk meg, minden halunk épségben átvészelte az utat. Másnap született egy csikó Cserszegtomajon a Lóbarát Panzióban: a Razim nevet kapta.
Jani Attila
Üdvözlettel: Budaházi Attila