Featured

Fejlesztés a Balatonalmádi Sporthorgász Egyesületnél

20240127 114401Az 1947-ben alapított Egyesület (BASHE) élete 2023 decemberében újabb mérföldkőhöz érkezett. Ekkorra fejezték be a TOP 1.2.1 -es pályázati rendszer keretén belül megvalósult, a horgásztanyát és környezetét érintő fejlesztéseket. A projekt keretében az Egyesület egy új közösségi pihenőt, előadótermet tudott építeni, korszerűsítette az eddig meglévő kiszolgálóegységeket, illetve 4 évszakossá tette a már meglévő tanyaházat.
Mindkét épület esetében fő szempont volt a magasfokú energiahatékonyság. Konzorciumi partnerükkel közösen, a tanya bejárata előtt kerékpáros pihenőt létesítettek, illetve létrejött egy rendhagyó tanösvény is, mely QR kódok segítségével nyújt betekintést a Balaton és a közvetlen környezet életébe, történetébe. 
A projekt sikerének megünneplésére, az elvégzett munkák beszámolójára, - rövid történeti áttekintés mellett -, szombaton, 2024.január 27-én került sor, Fabó Péter Balatonalmádi polgármeserének közreműködésével, immáron az új közösségi előadóban. A rendezvényen Szövetségünket (BBHSZ) Császár Erzsébet ügyvezető elnök képviselte.
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.