Már nemcsak a balatoni csónakok helyzete, a vitorlásoké is megoldatlan

Forrás: MTI-Balatonfüred, 2023. február 25

Évtizedes gondok megoldását igényelné a balatoni vízi járművekre - hajókra, vitorlásokra , csónakokra és egyéb vízi járművekre és természetesen a kikötőkre - vonatkozó új egységes, valamennyi érdekelt fél igényeinek koordinálását is megvalósító jogszabályi rendezés. Ezt támasztja alá az alább hír is.

 Vitorlasok a kikotobenBalaton
i Szövetség: gondot okoz a Balatonon veszteglő hajók számának gyarapodása. 
Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása. 
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne - nyilatkozta a Lombár Gábor, a szövetség elnöke a MTI-nek.
 
Elmondta: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG), a Balaton mederkezelője adatai szerint 2022-ben 32 alkalommal kellett víz alatti akadálymentesítést végezni, az esetszámok folyamatosan emelkednek. A nyíltvízi kikötésekhez mederbe dobott és szabálytalanul ott hagyott tárgyak - betondarabok, kábeldobok, csövek - láthatatlanok, veszélyforrást jelentenek. Problémának nevezte azt is, hogy az ötletszerűen veszteglő hajók esetenként akadályozzák a kikötők forgalmát. A rendőrség nehezen találja meg ezen hajók, és a mederbe dobott, bójának használt tárgyak tulajdonosait, a szabálysértés büntetési tételei pedig nem visszatartó erejűek. 
 
Miután a Technológiai és Ipari Minisztérium szakértői nem támogattak jogszabálymódosítást az ügyben, a KDTVÍZIG veszteglőhelyek kijelölését javasolta a tóparti önkormányzatoknak, ami megteremtené a nyilvántartás, így a szabályozás lehetőségét. A Balatoni Szövetség elnöksége azonban egyhangúan elutasította ezt a megoldást, arra kérve a vízügy képviselőit: ismét kezdeményezzenek jogszabálymódosítást, amely kezelhetővé, szabályozhatóvá tenné a kishajók és vitorlások veszteglését a Balatonon. 

A kijelölt hivatalos veszteglőhelyek ugyanis valójában egy fapados kikötőt, kiskapus megoldást jelentenének, új üzleti lehetőségeket teremtve egyeseknek - mondta Lombár Gábor. Miközben ugyanis a vitorláskikötők a szigorú elvárások miatt szinte csak állami támogatással tudnak megépülni, a veszteglésnek nevezett tároláshoz nem szabnának ilyen feltételeket - tette hozzá.
A polgármesterek arra is felhívták a figyelmet, hogy a veszteglő hajók használói a parti infrastruktúrát terhelik a parkolásaikkal, szemeteikkel, időnként a nádast is károsítják, és a higiéniájuk biztosítása is problémás lehet. Sokan a drága kikötői díjakat akarják így kikerülni, de a hajózás nem szociális kérdés.


 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.