fogasinaploleadas
Allami jegyek forgalmazasa

Betekintés a Sikeres Sporthorgász szeptemberi számába

 

jankovich4Busahorgászat az Élő-Dunán
A busa horgászata évről évre egyre népszerűbb. Sokan hódolnak eme furcsa külsejű hal  megfogásának. Nem véletlenül, hiszen egy jól küzdő, rendkívül erős sporthalról van szó, amelynek ráadásul a húsa is ízletes. A közösségi médiát figyelve azt látom, hogy a pecások jó része legtöbb esetben valamilyen öbölben vagy holtágakban próbálja becserkészni őket, pedig a folyóink fő ágaiban is jó eredményeket érhetünk el. Ezúttal az Élő-Dunára látogattam el, hogy megmutassam, érdemes az öreg folyón is próbálkozni ezekre a kínai jövevény halakra. (Jankovich Krisztián)

 

csorgo1Rekordok hete a Nyugalom Szigetén
Augusztus első hetében rendeztük meg a Szűcsi Völgy-tavon a tízedik, jubileumi Baráti Bojlis Találkozót. Tavaly, ha jól tudom, elsőként az országban gondoltunk egy merészet, és bevállaltuk, hogy kizárólag a 15 kiló feletti pontyokat és amurokat számítjuk be az eredménybe, minden csapat három legnagyobb halának  az összsúlya számított a végeredménybe – akkor... Idén viszont két új  módosítást is megléptünk: minden csapat négy darab 15 kilónál nagyobb fogása számít a versenybe, illetve a verseny felénél a horgászatot mindenki felfüggeszti egy teljes napra. Mivel baráti találkozóról volt szó, nagyon fontosnak tartottuk, hogy ez a megmérettetés tényleg a barátságról szóljon, tehát minden csapat nagyon jól fogadta ezt a módosítást. (Csörgő Tamás)

lukacsi4Jighorog kisokos
A horgokat többféle szempontból vizsgálhatjuk; az első, ami mindenkinek eszébe jut, hogy hegyes legyen, a második pedig, hogy erős. No, itt a második pontnál van egy pici tévhit. Ugyanis a legtöbb horgász a látszatra erős, vagyis vastag szárú horgokat keresi. Ez pedig nem mindig a legjobbat jelenti. Kétség nem fér hozzá, hogy a vastagabb anyag erősebb horgot jelent, ennek azonban súlyos ára van, méghozzá két szempontból. Az egyik: a feltűzött plasztik csalit a vastagabb szárral jobban roncsoljuk, bármennyire is puha és képlékeny a plasztik csali anyaga, minél vastagabb a horogszár, annál jobban roncsoljuk a csali anyagát. A másik probléma a hal megakasztásában rejlik: minél vastagabb egy anyag, annál nehezebb vastag hegyet készíteni neki, jobb a minőségibb, de vékonyabb anyag, mint egy eltúlzott vastagságú, bizonytalan hegyű horog. (Lukácsi Béla)

toth peter3Megtört a balatoni átok 
Az időjárás ezúttal sem volt különösen kegyes hozzám, ugyanis a három eltervezett horgászatból  kettő  meghiúsult a másodfokú viharjelzés miatt. A harmadik kísérlet alkalmával körülbelül 60  méterre kötöttem ki a csónakot az etetéstől. Még világosban sikerült dobnom mindkét bottal egyet-egyet, amit követően a klipszbe beakasztva fixáltam a távolságot, hogy sötétben se dobjak túl az etetésen. Az éjszaka eseménytelenül telt, egészen hajnali 4-ig, amikor a bal oldali, BaitBait Hívó Szóval csalizott D-rig szerelékemen erőteljes húzós kapás jelentkezett. A nyílt vízi pontyozás egyik szépsége, hogy a halak sokkal aktívabban védekeznek a horgon, mint a partról történő fárasztás közben. Tízperces intenzív fárasztást követően egy gyönyörű, nyolc kiló körüli spanyolmintás pontyot szákoltam meg. (Tóth Péter)

olahcsaba3 copy copyDarabos kagylófaló 
A múlt vasárnapi élményemen felbuzdulva, mikor is egy tízes bajszost sikerült dögre csalnom a tározó közepén, úgy határoztam, hogy a mostani estét is itt fogom tölteni. Még a délután folyamán sikerült megfelelő mennyiségű tetemet összegyűjteni. Nagyon várom a naplementét, nagyon bízom benne,  hogy szerény tapasztalataim ellenére sikerül újabb kalandokat megélnem. Az utamon párom, Rita kísér el, és barátaink is a tározót veszik górcső alá. Imiék az óhalászi bejáró előtti területet fogják vallatóra, mi pedig Sarud irányában a nyílt vízen horgonyzunk le. A varázslatos naplementében helyükre kerülnek a csalik, és mi a táj szépségébe merengve várjuk az első kapást. (Oláh Csaba)

 szarka1Csapatban könnyebb 
A magyar versenyhorgászat nemzetközileg is kiemelkedően magas színvonala nemcsak a világversenyeken szerzett és évről évre gyarapodó érmeink számában érhető tetten, hanem a hazai bajnokságok hihetetlen erősségében is. Ez olyannyira igaz, hogy több szakágban már a középdöntőbe kerülés is komoly fegyvertény. Hát még az onnan való továbbjutás, amit többnyire csak olyan kiélezett küzdelemben lehet kivívni, mint amilyet a XII. Feeder Bajnokság desedai középdöntő mind a négy fordulójában láthattunk a világbajnoki érmesekkel alaposan megtűzdelt nyolcvanfős mezőnytől... (Szarka László)

 

 zakonyi3 Süllőlesen 
Dolog van, uraim! – adja ki Feri a parancsot. Csaba időben érkezik, én meg azonnal ugrom a hívó szóra. Általában 6-kor szoktunk elindulni, fél 7-kor már a helyen vagyunk, de most öt órakor 34 fokot mutat a hőmérő, nem sok kell neki, hogy felrobbanjon, inkább 7-re tesszük az indulást. Napszállta van, mire kiérünk, a két profi szélbe állítja a bárkát, néhány percünk van, hogy mielőtt a nap lebukna, fogjunk egy fotogén halat. (Zákonyi Botond)
 
 

palfai4Tarponország 
A tarpon már régóta fókuszban volt nálam, de mivel a horgászata egyáltalán nem tartozik az olcsó mulatságok közé, ráadásul az ügyfélköröm és a magyar horgászok számára nem is egy tipikus vágyhal”, így ez idáig nem jutottam el klasszikus tarponos horgászatra. Na, ez most változott, hiszen Döme Gábor barátom tisztában volt ennek a halnak a harcosságával, tekintélyt parancsoló méreteivel, így nem volt kérdés, hogy felkerül a bakancslistára – amit közösen pipálgatunk ki most már évek óta. A legjobb tarponos vizek az amerikai kontinensen találhatók, főként közép- és észak-amerikai területeken. Mexikó, Panama, Costa Rica, Nicaragua, Kuba a legismertebb a tarpon horgászok körében, na meg természetesen Florida, ahol Key West, Islamorada és Boca Grande a top kategóriás horgászatok helyszínei. Ez utóbbit – nem véletlenül – a tarponok fővárosának is hívják. Ugyanis amikor elindul a tarponok vonulása május végén ki a nyílt óceánra az Everglades élőhelyeiről, hihetetlen mennyiségben található meg a hal ebben a régióban. (Pálfai Gábor)

boti ├╢narck├йp.kicsi

 

+ A 72. oldal: "A gyerekek mindek előtt!" 
Elköszönve a márkóiaktól, hazafelé arra gondoltam, hogy nem lehet véletlen az egyesület névválasztása. Európa vezető horgászlapjától nemcsak az igényességet, ötletességet, de a horgászszenvedély továbbadását is átvették..." (Zákonyi Botond)

 

 

 


 
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.