Betekintés a Sikeres Sporthorgász júliusi számába

Amikor nem megy a hal

csorgo2Nyilván amikor az ember horgászik, a túra előtt felállít a fejében egy képzeletbeli lécet, amit meg szeretne ugrani. Mi a napi egy-két kapáson felül többet szerettünk volna elérni. Csombi barátom a hely és a csali változtatása mellett döntött, én pedig a kivárós taktika mellett maradtam. Érdekesség volt, amit megfigyeltünk a hét folyamán, hogy szinte az egész tavon csak egy-egy pontyot zsákmányoltak, viszont szinte mindegyik darabosabb, 20 kiló feletti példány volt. Kerestük a megoldást, vajon a kisebb pontyok miért nem táplálkoznak aktívan. Csombi a csalik variálásával próbálkozott, illetve a meghorgászott mélységeken változtatott. De áttörő siker nem érkezett, mert szinte minden új hely maximum egy jobb halat adott. (Csörgő Tamás)

BCN bojlival dunai pontyokra

jankovich1A BCN+ fantázianevű bojlit kifejezetten vadvízi halak megfogásához alkottam. Az első verzióját 2020 tavaszán készítettem el. Az elmúlt két és fél év során rengeteg nagytestű ponty megfogását köszönhettem neki. Az RSD-n pár rapid peca alkalmával két darab 19+-os pontyot is adott. A nagy-dunai halakból pedig a rengeteg tíz kiló feletti mellett már a harmadik 20 kilónál is nagyobb pontynál járok. Használatával a teszthorgászaink verseny körülmények között már az ötödik 20+-os pontyot is megfogták a Duna után a második legnagyobb vadvizünkből, a Balatonból. (Jankovich Krisztián)

 

A fekete amur

acs2Májusban meghívást kaptunk Vogel Andrástól, ha van kedvünk, vendégül lát minket a Diana-tavon egy horgászatra. Norbival el is fogadtuk a lehetőséget, és egy rövid, kétéjszakás pecára ellátogattunk az igényesen kialakított tóra. Pontyok, amurok bőven élnek a vízben, és ott van a fekete amur, aminek mindig örül a horgász, ha horogra akad. Sőt, időközben átalakuláson ment át a tó – legalább ezt is megnéztük! (Ács József)

 

 
A tisztuló folyón

olahcsaba3Az árhullámok utolsó fázisa az apadás, mikor a vízszint csökken, lassan visszaáll a normál vízoszlopmagasság, és a folyó zavaros vize lassan megtisztul. Ezt az állapotot szoktam se-víznek nevezni. Se nem gyors, se nem lassú, se nem tiszta, se nem koszos, olyan semmire sem való. Már ami a pergető horgászatot illeti. Persze mint mindig és mindenhol itt is akadnak kivételes események, sikeres, kalandos halfogások. (Oláh Csaba)

 

 

Amerika nagyvadjainak nyomában

palfai2 copy copyAz Amerikai Egyesült Államok kontinensnyi területén számos természeti kincs és nagyon változatos élővilág található, közöttük több endemikus (kizárólag az adott élőhelyen fellelhető) faj. Horgászati szempontból is több izgalmas célhal él Amerika vizeiben, akár sós- vagy édesvízről beszélünk. Talán az egyik legizgalmasabb a már a megjelenésével is döbbenetet kiváltó alligátor gar, vagyis alligátor csuka. Igen, jól olvassátok, csukáról beszélek, amely testfelépítése igen hasonló a mi vizeinkben ismert csukáéhoz, ám nem kicsit „feltunningolt” változatban. (Pálfai Gábor)

 

 
Straub Dezső és a hetven év

zakonyi1SZÍNÉSZ, énekes, táncos komikus, konferanszié, író, rendező és nem mellesleg horgász. Olyan, aki jól titkolja örömét, ha a dobogó legfelső fokán áll, vagy ha övé a legnagyobb kifogott hal, de azért tesz róla, hogy akiket illet a hír, azokhoz eljusson. Évtizedek óta meghatározó tagja a színész horgászválogatottnak, a horgászat nagykövete. Azt mondják róla, örökifjú, ami igaz lehet, hiszen akin nem látszik az idő múlása, és olyan értékek szerint éli az életét, mint a hála, a felelősség, az együttérzés, az önfegyelem, a megbocsátás, annak nincs ideje megöregedni. Így van-e? Nem tudom, egyszerűbb, ha megkérdezem… (Zákonyi Botond)

 

Desedai ragadozók

lukacsi2 copyAz utóbbi időben többször volt szerencsém a Desedán horgászni, így meglehetősen pontos képem van a tó jelenlegi ragadozóállományáról. A Deseda a süllők miatt lett híres pergetővíz, ez manapság is erős állománnyal bír a vízben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bármikor, bárhol dobunk egy párat, és tuti halfogásban lehet részünk. Fontos tudni, hogy a süllők sokszor nagyobb csapatokban vándorolnak, és ha ezt megtaláljuk, akkor bizony nagyon sok kapásunk lehet. Ezek lehetnek akadók, illetve azok környéke, vagy akár egy sima iszapos rész is. Itt valóban bárhol előfordulhatnak a süllők. (Lukácsi Béla)

 

Nagyrédei óriások BaitBait bojlival

toth2Csapatunk egyéves születésnapját – az alapítás helyszínéhez hűen – a Nagyrédei-horgásztavon ünnepeltük. Tavaly április végén ugyanis életünk egyik legemlékezetesebb horgászatát töltöttük el itt barátainkkal, amelyet követően megszületett a Tapogatók Fishing Team. Egy évvel korábban többek között Szilárd élete első 18 kiló feletti pontya tette emlékezetessé a túrát, amelyet a 17-es helyről sikerült megfognia. Idén a 17-es és 18-as állást foglaltuk le, abban bízva, hogy a felmelegedő idő kedvez a sekély pályának. A túrára elkísért minket GálDávid barátunk is, aki jól ismeri a rédei vizet, és a barátságunk is itt, a tóparton köttetett meg, egy húsz kiló feletti, gyönyörű tükrös fárasztása során. (Tóth Péter)


 
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.