II. Balatoni Horgász Konferencia

zzzz"Teltházas" és "jó hangulatú" volt a tihanyi Limnológiai Intézetben október 2 -án megrendezett II. Balatoni Horgász Konferencia. Az eseményről több netes portál is hírt adott. Mi most  Tremmel Tamásnak  a Napló Online oldalán megjelent cikkéhez adunk linket   - > [Erősítik a horgászturisztikát].

Fenti híradáson túlmenően alább részletesebben emeljük ki Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkárának hozzászólását:

A Balatonnak jelenleg sem turisztikailag, sem horgászturisztikailag nincs olyan értéke, mint amilyen az adottságaiból kifolyólag lehetne - mondta az államtitkár.  Ennek okai között említette, hogy a két érintett balatoni állami cég, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) és a Balatoni Halászati Zrt. viszonyrendszere nem teljesen tisztázott. A halászati társaságról már rég megszületett a döntés, hogy meg kellene szűnnie, vagy össze kellene vonni a halgazdálkodási társasággal, ez mégsem történt meg - mondta.  Ezzel részben összefüggő gondként említette azt, hogy miközben a haltelepítések biztosításához szükség lenne a tó körüli tógazdaságok kapacitásaira, sorra derül ki, hogy ezek hiába állami tulajdonúak, korábban haszonbérbe, vagy vagyonkezelésbe adták azokat hosszútávra.

Kifejtette: a tógazdaságoknak nem csak az a feladata, hogy biztosítsák a szükséges alapanyagot a balatoni haltelepítésekhez, hanem meg kellene teremteniük a balatoni hal, mint brand kialakulásának feltételeit. Hozzátette, a cél az, hogy a turisták körében ne a hekk legyen a legismertebb balatoni hal, és a balatoni hallal, mint termékkel és márkával találkozhasson a vásárló az ország más területein is. Beszélt továbbá arról, hogy szeretné a szakvezetés elérni az állami halgazdálkodási jogok megerősítését a Balaton vízgyűjtőjén, hogy megakadályozhassák a busatartást azoknál a tógazdaságoknál, amelyek közvetlen összeköttetésben állnak a Balatonnal. (A feltételezések szerint ennek következménye, hogy a tóba kerülhettek az elmúlt években fiatal egyedek a Balatonban elvileg szaporodni nem képes, idegenhonos és nem kívánatos halfajból.) 
Sikerként említette, hogy megszűnt a halászat a természetes vizeken. "Világosan látszik, nemzetgazdasági szempontból többet hoz a horgászturizmus" - fogalmazott. Fontos feladatnak nevezte megtalálni, milyen fejlesztésekkel lehet nemzetközi szinten is versenyképessé tenni a horgászturizmust, és jobban kiszolgálni a 350 ezres magyar horgásztársadalmat. 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.