Változás a Balatoni Fejlesztési Tanácsnál

mti_hirfelhasznalo

- Jelentősen csökkent a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) tagsága a szervezet pénteki ülésén a január elsején hatályba lépett területfejlesztési törvény módosításához igazodva. Ezt Bóka István elnök úgy értékelte, hogy "a BFT most leegyszerűsítve a három érintett megyének lett a területfejlesztési tanácsa".

   

A törvénymódosítás értelmében a korábban a kormány, a megyei és a regionális fejlesztési tanácsok, a főbb kistérségek, a minisztériumok, a kamarák és a civilek képviselőiből álló tanács tagsága hét főre csökkent, és két további delegálttal egészülhet csak ki. Az új tanács tagjai a tanács illetékességi területén működő Veszprém, Zala és Somogy megyei közgyűlések elnökeiből, a három megye közgyűléseinek egy-egy további delegáltjából, továbbá a kormány képviselőjéből állnak.
    A tanács kormányt képviselő elnöke, Bóka István fideszes országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere az MTI-nek azt mondta: "bízom abban, hogy a három megyei önkormányzat kitörési lehetőségként tartja számon, hogy lett egy értékkel rendelkező szervezete, amellyel befolyásolni tudja majd a balatoni eseményeket". 
    Hozzátette: nehéz helyzetet szült, hogy olyan markáns tagok estek ki a tanácsból, mint a minisztériumok, a kamarák és a civil szervezetek képviselői. Arra van lehetőség, hogy a hét tag mellé még kettőt delegáljanak, de ez elég kis mozgásteret ad. Kiválasztásukról még zajlik az egyeztetés. 
    Az elnök közölte, hogy a BFT feladata nem változott, továbbra is a balatoni régió területfejlesztésért felel. Az, hogy a változásokkal nőni fog-e a súlya és a szerepe, alapvetően attól függ, hogy a három megye mennyire akar élni a lehetőséggel, és milyen forrásokhoz tud jutni a tanács. A jövőre nézve reménykeltőnek tartja, hogy 2013-ban a BFT-nek markáns szerep juthat a következő fejlesztési ciklus uniós forrásainak felosztásában.

Siófok, 2012. február 24., péntek (MTI)

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.