fogasinaploleadas
Allami jegyek forgalmazasa

Nappali sötétség

Fecske András

1947. szeptember 29-én születtem Budapesten.

Érettségi bizonyítványomat az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban szereztem, diplomámat az ELTE bölcsészettudományi karán. Tizenéves koromtól két művészeti ág kötötte le figyelmemet: az irodalom és a fotó. Fényképezőgép az ötvenes évek végén került kezembe – egy Exakta Varex, majd egy kétaknás Rolleiflex. 1971-ben jelent meg első komolyabb írásom az akkori Művészet c. folyóiratban, később vidékre költöztem feleségemmel, és képzőművészeti kritikákat írtam, amikhez saját magam készítettem fotókat. Belekóstoltam a grafikába is – két éven keresztül karikatúráim jelentek meg. 1991-ben megalapítottam a Hollósy Galériát, ahol kiállítási tevékenység mellett könyvkiadással is foglalkoztunk, amihez címlap és műtárgyfotókat kellet készítenem, de megjelentek fotóim a Képzőművészeti Alap naptárában, képes újságokban, folyóiratokban. Művészeti író lettem, és mindmáig hét könyvem jelent meg nyomtatásban, ezek képzőművészeti tárgyúak. Már hosszabb ideje szépirodalommal is foglalkozom: esszéket publikálok folyóiratokban.

Kiállító fotósként a BBHSZ ajánlása révén debütáltam, mint a Balaton Csoport tagja – kiállító társam Frank Endre barátom.

Gyermekkorom óta vagyok horgász, ezt a műfajt még hajlított gombostűvel kezdtem a Jászság válykos gödreiben. A Balatonon is már évtizedek óta van csónakom, a Márkói Blinker Horgászegyesület tagja vagyok.

Jelenleg könyveim további megjelenésén dolgozom, és természetesen várom a következő fotóstárlatomat.

Íróként, fotósként abban hiszek, hogy szellemiség nélkül nincs művészet, csak a szakmaiság, világmegismerő gondolat nélkül. Még akkor is ezt a gondolatot követem, ha mint fotós, amatőrnek vallom magam.

Budapesten és Révfülöpön élek.

Kiállítások:

2008

  • Csopak, Galéria
  • Badacsonytomaj, Egry József Művelődési Ház
  • Alsónémedi, Halászy Károly Művelődési Ház

2009

  • Balatonalmádi, Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár
  • Gyenesdiás, Polgármesteri Hivatal
  • Budapest, Hollósy Galéria / Babits Mihály Gimnázium

2011

  • Budapest, Újpest Galéria

 

 
Powered by Phoca Gallery
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.