Csónakkikötő, stég, karó

{jcomments on}Macska-halEz az a három szó amely leginkább irritálta(ja) mostanság a balatoni pecásokat, vizenjárókat. Ez az a három dolog amelyhez bizony sok- sok bizonytalanság társul. Persze a hol hihetetlenül alacsony, máskor meg a mérhetetlenül magas vízállás is a bizonytalan dolgot közé tartozik, de azt előbb - utóbb megoldja a természet..

Ez az a három téma, amellyel a Balaton sorsát szívügyüknek tekintő, - és ne legyünk álszerények, tegyük mindjárt azt is hozzá - a saját (és mások) balatoni horgászati lehetőségének sorsát is féltő horgászok kiemelten foglalkoztak(nak). A stégnél lemaradtunk, a csónakkikötőknél már jobban hegedáltunk, de a karók kérdésében szeretnénk elől, sőt legelől járni. Ezért kiagyaltunk valamit és februárban letettük az asztalra.

Akkor miért csak most írunk erről? Mert a "Vízügyesek" nem söpörték le az asztalról, kézbevették, foglalkoztak vele, és most, hogy lényegében túl vannak az áradások embert, gépet és szervezettséget próbáló támadásán, remélhetőleg tovább foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A balatoni karókkal. Végső véleményük kialakításához talán segítséget jelent a pecás, a balatoni emberek véleménye. Ezért léptünk most a "karós" elképzelésünkkel a szélesebb nyilvánosság elé.

Szövetségi javaslatunk megjelent a július havi Sikeres Sporthorgász  "Szabad- száj" rovatában.  Ennek szövegét ITT is közzétesszük.

A túl nagy hozzászólási számmal nem büszkélkedhető "sügeres" fórumunk azt már bizonyította, hogy a neten is lehet normális hangvétellel akár ellentételes véleményeket is közzé tenni. Jónéhányat - innen is és onnan is - kimondottan öröm volt olvasni. Az is bizonyosodott, hogy a hivatalos oldal figyelme sem maradt el, hozzátette saját szakmai véleményét. Karó ügyben nem szervezünk közvélemény kutatást, de lehetőséget biztosítunk a vélemények közzétételére, a magunk okulására, a vízügyes szakemberek orientálására, a Balaton érdekében.

 

<Köszönjük a hozzászólásokat, a fórumot lezártuk. >

{jcomments off}

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.