fogasinaploleadas
Allami jegyek forgalmazasa

Amatőr gombászverseny a PKKK-ban

0511-0711-0615-2028_Abstract_Christmas_Tree_clipart_imageTermészetszerető emberek a pecások, így a horgászat mellett sokunktól a gombászás sem idegen. Ezért is  szívesen teszünk eleget az "Almádi Gombászok Asztaltársasága" vezetőjének kérésének, és jelentetjük meg az I. Országos Amatőr Gombafelismerő Vetélkedőre való felhívást. A gombaszedés és a horgászat összekapcsolódására jó példa a fent nevezett asztaltársaság vezetője is, hiszen Szenthe László virtigli balatoni, sőt "Almádi" pecás. A két hobbi kapcsolatának következő láncszeme sok esetben pedig a gasztronómia. Aki kostolta már - az egyébként szintén  balatoni pecás - Gaál Kata tárkonyos hallevesét, az bizony sűrű bologatással nyugtázza ezen megállapítást. Ugyanis ennek a hallevesnek a "tikos bombája" nem más mint az uri gomba, azaz a jófajta vargánya.

A vetélkedő felhívása lentebb a "bővebben" alatt olvasható. Mivel Kata hallevesét tavaly karácsony előtt ünnepi fogásként javasoltuk - és most ismét advent időszakát éljük -, a recept INNEN történő elérhetőségét is lehetövé tesszük.

 I. Országos Amatőr Gombafelismerő Vetélkedő
Balatonalmádi, 2012. március 31.

Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár

 A vetélkedőre csak "amatőr" gombászok jelentkezhetnek, akik  sem középfokú, sem magasabb szintű - gombászattal kapcsolatos képzésben nem vettek részt . 

A vetélkedő ismeretanyagában az a 80 gombafaj szerepel, amelynek listáját minden olyan gombász és  nem gombász szervezetnek elküldjük, amely 2012. január 15-ig jelzi érdeklődését, vagy előzetes nevezési szándékát. Ezt a listát február elején a www.bbhsz.hu weboldal is megjelenteti. 

A vetélkedő lebonyolítása: 

 A vetélkedőn a gombákat vetített képekről kell felismerni. A gombagyűjtés közben a gombásznak módjában áll a gombát megszagolni, esetleg megkóstolni, vizsgálhatja a gomba húsának a milyenségét, tudja, hogy melyik évszakban találta azt a bizonyos gombát stb. Mivel ezeket az információkat a képek nem tartalmazzák, ezeket – a szükséges mértékben – a játékvezető ismerteti. 

A gombák megnevezésénél a zsűri csak a megküldött listán szereplő gombaneveket  illetve ahol két név szerepel, akkor azok egyikét fogadja el. A megnevezés alapja Ewald Gerhardt : Gombászok kézikönyve. ( A második megnevezés régebbi gombászkönyvek ma is elfogadott megnevezése <pl. szemcsésnyelű fenyőtinóru - fenyőtinóru>). 

Példasor a lebonyolításra: Hitelesített versenylapra  kell felírni a kivetített gombák teljes magyar nevét : pl. bükkfa tapló. Helyes felismerésért 3 pont jár.  Ha a versenyző/játékos csak annyit ismer fel, hogy "tapló", azért 1 pont jár. Ha azt írja le, hogy "nyírfa tapló", azért 0 pont jár, hiszen tévedett. 

Ha valaki a gyilkos galócát "kékhátú galambgomba”- ként, vagy a kékhátú galambgombát "gyilkos galóca"- ként ismeri fel,  azért  mínusz 10  - 10 pont "jár". Ha valaki a gyilkos galócát helyesen határozza meg, az 3 pontot ér, és végül, ha csak "galócát" ír a lapra, azért is 10 pont büntetést kap.  

A vetélkedő során 66 gomba felismerésében kell jeleskedni. Amennyiben az első három helyezés vonatkozásában pontegyenlőség áll fent, ennek feloldása további 14 gomba felismerésével történik.   A vetélkedő I –III. helyezettje oklevél és serleg díjazásban részesül.


A részletes szabályokat természetesen a rendező Almádi Gombászok Asztaltársasága közli a vetélkedőn résztvevő amatőr gombászokkal!


Nevezési díj: 1.800 Ft
.
A nevezési díj az ebéd  költségét valamint a nyeremény-vásárlások költségeit foglalja magába.

Nevezési határidő a nevezési díj egyidejű befizetésével:   2012. március 5. 

Cím:  Szenthe László  8220 Balatonalmádi, Gárdonyi G. u. 6. 

A vetélkedőt legkevesebb 30 fő jelentkezése esetén kerül megtartásra. 

A rendezvény támogatói:  Balatonalmádi Város Önkormányzata 

                                            "Almádiért" Közalapítvány 

                                            Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár  

Balatonalmádi 2011. november  25.   

                                                      Szenthe László 

                           Almádi Gombászok Asztaltársaságának  vezetője 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.