fogasinaploleadas
Allami jegyek forgalmazasa

Betekintés a Sikeres Sporthorgász májusi számába

Pasti szel 350 copy

    

                                                       Amit nagyon vártunk:

                         Straub Dezső bemutatja Zákonyi Botond "Parti szél" c. könyvét

 

  


Tavaszi Balatoncsorgo2
Az első éjszaka kapástalanul telt, viszont a hajnali ébredező természet madárcsicsergős hangját a közelebbi botomra érkező kapás törte meg. Viszonylag gyors fárasztást követően egy 15 kilós spanyol pikkelyes ponty volt az első jelentkező! Majd két óra leforgása alatt még három hasonló ponty érkezett. Nagyon meglepődtem, és itt még nem tudtam, mi lesz a folytatás. A nappali órákban megérkeztek a kollegáim, és elkészítettük a felvételeket, mely a GPS rendszerről szólt, ami egy forradalmi újítás az idei IBCC-n. (Csörgő Tamás)

 

olah2Keszegívás idején

Imádom ezt az időszakot, nagyon szeretek macskaként, halkan cserkelve ráközelíteni egy-egy aktívabb szakaszra. Ilyenkor nem szoktam esemény nélkül maradni! Mindig lapul néhány prédát áhító, éhes ragadozó a közelben. Szerencsés esetben öreg harcsákkal is össze akadhatunk, bár ők inkább éjszaka aktívabbak. Nappal többnyire a balinok és a csukák közül kerül sok horogvégre, majd a szürkület a süllők mellett a nagytestű harcsákat is megmozgatja. A hatalmas területen nagyon ritka a tömeges, teljes part menti ívás, de előfordul – ez maga a paradicsom!  (Oláh Csaba)

toth1A balatoni spanyol, amelyik kétszer is megfürdetett

Az erős hullámzás pár óra elteltével hajnalban menetrendszerűen meghozta az újabb kapást. Napfelkelte előtt pár perccel szinte egyidejűleg mindkét botom elfüstölt: az első hal, egy gyönyörű négykilós balatoni töves könnyen megadta magát. A második hallal azonban korántsem volt ilyen egyszerű dolgom. Az északi szélben méteres hullámok korbácsolódtak, amelyek tetején, eleinte ellenállás nélkül „szörfözött” az ellenfelem. A parttól 50 méterre azonban mintha meggondolta volna magát, váratlanul a parttal párhuzamosan nekiiramodott és körülbelül 30 méter zsinórt húzott le az orsó dobjáról. A tőlem jobb oldalon található kőrugany miatt nem volt más választásom, és be kellett mennem a vízbe… (Tóth Péter)

lukacsi2A jigválasztó

A pergetésben az egyik legolcsóbb, emellett pedig nagyon hatékony módszer a plasztik csalis pergetés. Itt egy plasztik csaliból és a hozzá való horogból álló szereléket kell összeállítanunk. Ez látszólag egyszerű, de van számos apró dolog, ami elsőre nem is annyira egyértelmű. (Lukácsi Béla)

 

palfai2 copyA Himalája ragadozóinak nyomában I. rész

Léteznek olyan különleges, endemikus (csak az adott élőhelyen megtalálható) halfajok, amelyek a világ távoli elzárt területein élnek. Eleve már a terület megközelítése sem egyszerű, hát még a halak megtalálása és megfogása. Döme Gábor barátommal szerencsém van. Szerencsém van, mert Gábor pont ezeket a kihívásokat keresi, és nem ijed meg, ha ezért sokszor keményen ki kell lépni a komfortzónájából. Mint ahogy most ezen a túrán is ki kellett, amikor az Alsó-Himalája hegyei közé utaztunk az ott élő csúcsragadozók, a „goonch”– vagyis ördögharcsa, és a „himalayan golden masheer” – vagyis himalájai aranymárna – horogra csalása miatt. (Pálfai Gábor)

szabo2Feederbottal a Dunakeszi-kavicsbányatavon

Még a versenyszezon előtt szerettem volna meglátogatni az egyik legismertebb egyesületi kezelésben lévő, Budapest közeli vizet, a Dunakeszi-kavicsbányatavat, melyről már megannyi jót és rosszat hallottam az elmúlt években. Sokan az egekig magasztalták a tavat, míg mások kevésbé meggyőzően nyilatkoztak a víz állapotáról. Mindezek alapján sejtettem, hogy nagy fába vágom a fejszémet, azonban éreztem, ha itt sikerül egy igazán szép pontyot fognom, akkor arra bizony majd nagyon büszke lehetek! A víz közel 20 hektáros nagysága és az intenzíven telepített tavakhoz nem hasonlítható halállománya miatt két egymást követő napot is az itteni pecára szántam, így összességében optimistán vártam a kalandot. (Szabó Bence)

acs2Big One

Számunkra az idei pontyhorgászat viszonylag korán elindult, köszönhető a napos időjárásnak. Nappal a levegő hőmérséklete gyorsan emelkedett, viszont a vizek még lassan melegedtek. Egyre több helyről hallottuk, hogy fogják a pontyokat, így Norbival mi is leszerveztünk egy pár órás horgászatot a Dunaharaszti mellett fekvő Kék tóra. (Ács József)

 

szarka2A feltolós kapás bűvöletében

Miért éppen matchbottal? - tettem fel a nagyon is kézenfekvő kérdést Frankó Zoltánnak, az Energofish Feeder Team versenyzőjének, amikor kora tavaszi dévérezésre hívott a Szeged közeli Frici-tóra. Mert imádom a feltolós dévérkapás látványát, a többit meg majd a helyszínen – szólt a rövid válasz. (Szarka László)

 

 

 


 
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.