Featured

Elindult a Horgász applikáció!


MOHOSZ log„Elindult a Horgász applikáció: újabb jelentős lépés a horgászbarát ügyintézés és a teljes digitalizáció irányába” címmel adott ki OTS közleményt a MOHOSZ Elnöksége

A MOHOSZ 2018-tól indította el a HORINFO szakrendszerét, mellyel elkezdődött a horgászok regisztrációs, nyilvántartási és horgászokmány-kiadási folyamatainak egységes és elektronikus támogatása. Bevezetésre került a Magyar Horgászkártya, amely 2019-től kiváltotta a papíralapú horgászigazolványt. A közfeladat-ellátóvá vált horgászszövetség az újabb fejlesztési lépcsőkben megteremtette az ingyenessé vált állami horgászvizsga informatikai támogatását, a horgászok és okmányaik elektronikus nyilvántartását, létrehozta az elektronikus területi horgászjegyeket. A HORINFO így ma már számos, a horgászat lehetőségének elérését megkönnyítő szolgáltatást biztosít a horgászoknak és ezzel egyidejűleg jelentős adminisztrációs támogatást ad a horgászszervezeteknek is. A MOHOSZ most a horgászok további kényelmét célzó és egyben a jelen kor elvárásainak megfelelő HORGÁSZ applikációját indította el, mely ingyenesen letölthető az App Store-on és a Google Play Áruházon keresztül is.

Az applikációba történő belépéshez nincs szükség új regisztrációra. Az alkalmazásba a MOHOSZ / horgaszjegy.hu oldalon a horgász regisztrációhoz eddig használt felhasználó névvel és jelszóval lehet belépni. Amennyiben a horgász esetleg nem ismeri, elfelejtette a korábban általa megadott belépési adatait, illetve kérdése merülne fel az applikáció használatával kapcsolatban, kérjük, hogy keresse fel a MOHOSZ Központi Ügyfélszolgálati Irodáját a +36 1 445-0555 telefonszámon vagy a https://tudastar.horinfo.hu/ oldalon található chat alkalmazáson keresztül.

A HORGÁSZ applikáción keresztül az első ütemben elérhetővé vált a digitális okmánytárca, melynek segítségével az ellenőrzés is jóval egyszerűbbé válik. A "Horgász okmánytárca" modulban megjelenő, hitelesen igazolt és érvényességi záradékkal ellátott horgászokmányokat a jövőben a horgász már nem lesz köteles magánál tartani, a halőr vagy más ellenőrzésre jogosult személy pedig köteles azok esetében az applikáción keresztül történő bemutatást elfogadni.

Az okmánytárca tartalmazza az adott időpillanatban érvényes Magyar Horgászkártya digitális változatát, az állami horgászjegy és a kiváltott területi horgászjegyek azonosító adatait. Az applikáció a jövőben egyedülálló módon, hitelesen igazolja az állami horgászvizsga vagy az azzal egyenértékű korábbi horgászvizsga meglétét magyar és angol nyelven egyaránt, így szükség esetén ezen igazolás a legtöbb külföldi országban felhasználhatóvá válik. Szintén bekerült az okmánytárcába az érvényes versenyzői engedély is.

Az új, már okostelefonra optimalizált "Interaktív területi jegy vásárlás" modul használatával nagymértékben egyszerűsödik a területi horgászjegyek online vásárlásának lehetősége is. Az applikáció segítségével a térkép- és listanézet segítségével könnyen felfedezhetővé válik Magyarország több mint 1000 nyilvántartott, horgászszervezeti halgazdálkodási hasznosítású vízterülete, valamint azok horgászati és egyes horgászturisztikai szolgáltatásai. A horgászok megfelelő tájékoztatása érdekében egy gombnyomással elérhetőek a "Korlátozás alá vont területek" is, melyek egy szintén interaktív térkép formájában az egész ország területére vonatkozóan biztosítottak. Fontos információ, hogy csak azon adatok jelennek meg, melyeket a horgászszervezetek a HORINFO szakrendszerbe feltöltöttek, így közös érdek az adatbázisok folyamatos pontosítása, frissítse.

A HORGÁSZ applikáció "Postafiók" modulja alkalmas arra is, hogy valamennyi horgász közvetlen értesítést kapjon a fontos hírekről, jogszabályi változásokról vagy éppen az aktuális adminisztratív határidőkről. Ezen felület egy csengővel jelölt ikon alatt helyezkedik el. Mellette egy zöld vagy piros jel látható, amely a térerővel történő lefedettséget, az adatkapcsolati lehetőséget mutatja.

 

 

A közeljövőben a terveink szerint az applikáció számos további horgászbarát funkciókkal egészül ki. A leszürkített, még inaktív menü elemekben látható, hogy lehetőség lesz a fogási napló elektronikus vezetésére is, ha a horgász ezt a megoldást választja majd. Ide tartozik, hogy feltételként a HORINFO szakrendszer és az applikáció egyaránt biztosítani fogja a 2025. évtől általános jelleggel belépő elektronikus állami horgászjegy kiváltását, mely horgászokmány innentől kezdve már szintén nem veszhet el és nem is semmisülhet meg. Egy újabb ütemben megnyílik majd a lehetőség a "Kedvenc horgászhelyek" saját célra történő megjelölésére és a "Fogásaim" modulban a hobbi (C&R) fogások fényképes feltöltésére is. Előkészítés, illetve megvalósítás alatt állnak a további, tágabb értelemben vett horgászturisztikai szolgáltatásokkal kapcsolatos kereskedelmi és információs modulok fejlesztései is.

Az applikáció jelenleg a 18 év feletti, önálló HORINFO horgászprofillal rendelkezők számára érhető el, de dolgozunk azon, hogy azt vagy annak egyes lehetőségeit a fiatalabb (jelenleg a szakrendszerünkben önálló entitással nem rendelkező, gondviselt pozícióban lévő) horgászaink számára is mielőbb elérhetővé tegyük. Azt fontos megemlíteni, hogy a gondviselők az applikáción keresztül, az interaktív területi jegyvásárlás menüpontban a gondviseltjeik területi jegyeit most is meg tudják vásárolni. Hamarosan jelentkezünk az újabb lépésekkel!


MOHOSZ Elnöksége
Budapest, 2024. augusztus 12.

MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!

További információ: titkarsag@mohosz.hu  
    

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.