BBHSZ Úszós Területi Válogató

 Masodik fordulo

 

A 2023-as évben két fordulóban került megrendezésre a BBHSZ Úszós Területi Válogató versenye, melynek ismét a várpalotai Nagybivalyos Horgásztó adott otthont, 2023. április.29-én, illetve 2023. május 13-án.

Az idei évben népesebb versenyzőgárda indult neki a megmérettetésnek, melynek tétje ismét a TCSOB-n résztvevő Szövetségi csapatba való kvalifikáció volt. A kétfordulós válogató verseny kiegészült a Baranya vármegyei Szöcske SE tehetséges fiataljaival, akiket a ’honi csapat’  tagjai örömmel láttak vendégül.

A második fordulóhoz kegyes volt az időjárás mivel az özönvíz méretű esőzés csak a következő napon érkezett meg, de a változékony időnek köszönhetően a verseny sajnos nem hozott akkora halbőséget, mint az első, viszont komolyan próbára tette a versenyzők technikai, taktikai tudását. Szép zsákmány így is akadt, Palkovics Máté szákolta a versenysorozat legnagyobb halát, egy 5070 gr-os pontyot. A versenyzők mellett meg kell említeni a versenyrendezőket, arra is tekintettel, hogy külső értékelés szerint  kiváló munkát végeztek.



Összesített eredmények:

Felnőtt:           I. Keszler László               18040 gr
                      II. Mórocz László                16850 gr
                     III. Újhelyi-Kiss Zsolt           13805 gr  

Női:              I. Palkovics Júlia                  12525 gr
                    II. Hegedüs Ákosné              8450 gr

Masters:        I. Kaviczki László                9350 gr
                     II. Szántó Lajos                   7590 gr
                    III. Ulreich József                  1895 gr

U20:              I. Strenner Levente             8585 gr
                     II. Kiss Barnabás                 8020 gr
                    III. Zaka Krisztián                 5710 gr

U15:               I. Palkovics Máté              15905 gr
                      II. Sztankovics Ádám        18235 gr
                     III. Etlinger Zalán Gábor     6450 gr
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.