Akik már tudják, hogy a süllőzés közben hogyan lehet kivédeni a törpeharcsa inváziót

t├╢rpe2Nemcsak a balatoni horgászok mindennapi fohászaiban, de a VIII. Horgász Konferencia  munkájában is  kiemelt hangsúlyt kapott  a kárókatona mellett a fekete törpeharcsa is, mindez  a Balatont, a balatoni élővilágot súlytó károkozások számbavételénél. A kialakult áldatlan helyzet a horgászok előtt ismert, bármire horgászunk mindig csak törpeharcsát lehet fogni. Így  mostanság,  az őszi süllőszezon idejében minden ezzel kapcsolatos praktika, fortély bizony aranyat ér. Leginkábban talán azon pecások körében akiknek még nincs meg a karácsonyi asztalra szánt süllője és ennek megszerzéséért áldatlan harcot folytatnak a törpeharcsa népséggel. 
 
 
Örömmel tudatjuk, hogy egy lelkes horgász trió, erre szánt tudományos konferencián kidolgozta az ellenszert, megalkotta azt a végszereléket, amellyel nagy eséllyel ki lehet játszani a törpeharcsákat.
 
Örömünk még nagyobb, hogy ezt - a nemcsak megalkotott, de többszörösen ki is próbált -  végszereléket  a Trió egyik tagja (természetesen a többiek tudtával)  a horgászoknak hamarosan közreadja, elsőként a Sirály Horgász Egyesület  honlapjának olvasói részére. Aki kíváncsi, hogy ki ez az önzetlen horgásztárs, milyen ez a végszerelés  és nem utolsó sorban  milyen komoly dolog egy konferencia megtartása, annak egyszerű a dolga, látogasson el a BBHSZ Sirály Horgász Egyesület honlapjára, azon  belül is a Vendégünk tartalomra. 
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.