Arany Horog HE közgyűlése Balatonszepezden

IMG 20220507 105717Május 7.-én szombaton tartotta éves rendes közgyűlését a balatonszepezdi "Arany Horog" Horgászegyesület. Sándor Gyula elnök köszöntötte a megjelent tagokat, illetve Hegedüs Ákost, a Bakony - Balaton Horgász Szövetség elnökét. Napirend előtt néma felállással emlékeztünk az eltelt időben elhunyt horgásztársakról.

 Elnöki beszámolójában tájékoztatta a megjelenteket, hogy 2021 évben az egyesület tagsága 164 fő felnőtt, 4 fő ifjúsági és 38 fő gyermekkorú horgász volt. Rendezvényeik közt a teljesség igénye nélkül említést tett a hulladékgyűjtési napról, melynek délutánján családi napot tartottak. Kiemelt esemény még a településsel közösen megrendezett halászlé főző verseny, illetve a gyermeknapi, ősszel pedig a felnőtt egyéni "Szepezd-kupa". Sikeresen pályáztak a NEA működési célú pályázatán, illetve a Magyar Falu Program civil alap által kiírt pályázaton is, amely a források korlátossága miatt, - reméljük, csak egyenlőre -, tartaléklistára került. A tagság sportszerűen él hobbijának, mivel fegyelmi ügyben senkivel szemben nem kellett intézkedni, és ilyen irányú feljelentés sem érkezett.

 Soós Gábor alelnök ismertette az egyesület gazdasági helyzetét, kiemelve, hogy Sándor Gyula elnök úr megválasztása óta a gazdálkodás stabil, és az egyesület rendelkezik tartalékokkal is. Sajnálattal tájékoztatta a tagságot, hogy a csónak-kikötőre pályázott és megnyert pénz, az engedélyek hiánya miatt nem használható fel. 

Németh Péter a felügyelő bizottság elnöke, beszámolójában elhangzott, hogy az egyesület gazdálkodása szabályszerű, a jogszabályoknak megfelelően zajlott.

A vegyes ügyek keretében többen jelezték, hogy a Balatonon tartott IBCC pontyfogó versenyt követően, nagy számban találtak nagy testű pontytetemet a vízben, melyet többen a fenti versenyhez kötöttek. Mivel több helyről is érkeztek ebben az időben fényképek és jelzések a Szövetség felé, ezt továbbítani kívánjuk a versenyt szervezők részére. A taggyűlés utolsó eseményeként Hegedüs Ákos BBHSZ elnök tájékoztatta a tagságot az aktuális szövetségi munkáról a megnyílt pályázati lehetőségekről, illetve válaszolt a felmerült kérdésekre.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              <Hegedüs Á.>


 
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.