fogasinaploleadas
Allami jegyek forgalmazasa

Tiszújítás a Balatoni Szövetségben

balatonA Balatoni Szövetség [BSZ] tisztújításáról szóló hír forrása a siofok.hu. oldal. Az "átlinkelt", azaz a figyelmet más honlapokra átirányító  figyelemfelhívásaink a Hírhalász rovatunkban kapnak helyet, de most itt a hírekben jelenik meg. Ennek oka, hogy a balatoni önkormányzatokat tömörítő szövetség új elnöke, Balassa Balázs, szigligeti polgármester a fontos elvégzendő feladatok között sorolta fel a horgászturizmus helyzetének javításában való közreműködést. Ezzel Szövetségünk részéről messzemenően egyet értünk, kiegészítve azzal, hogy ma már nem csak a horgászturizmus azaz a külföldről, vagy hazánk más vidékéről idelátogatók hanem a helyi horgászok helyzete is rossz, főleg a Balaton északi partján. A beszűkült vízparti horgászlehetőségeken való javítás megoldási lehetőségei korlátozottak. A jelentős továbblépés útja az immár évtizedek óta rendezetlen horgászcsónak menhelyek (kikötők) komplex kérdésének a mai kornak megfelelő szintű rendezése lehet. A megoldandó feladatokat Elnök úr is felsorolta. A legális horgászcsónak menhelyek (kikötők) számának növelése (és ehhez kapcsolódva a többnyire természetkárosító, nemegyszer balkáni állapotokat mutató engedély nélküli kikötők számának csökkentése, majd ezen kikötési lehetőség teljes megszüntetése), a "humánusabb" és ésszerű ügyintézési időtartamú engedélyezési eljárás  kidolgozása és bevezetése, no és természetesen mindehhez felhasználható anyagi erőforrások felkutatása és mobilizálása.

A horgászati feltételek javítása és ezen keresztül a Balaton vonzerejének növelése, végső soron a helyben lakók részére a Balaton élhetőbbé tétele igen összetett, sokszereplős feladat, melyben az érintett horgászoknak, horgász szervezeteknek - egyesületeknek és Szövetségeknek - is meghatározó szerepe van, kell. hogy legyen. Ma még sok esetben a szereplők összhangjának megteremtése is külön feladat. A nálunk - horgászoknál, egyesületeknél és szövetségeknél is - felhalmozódott nem kevés keserű tapasztalat mellett egyre több helyen ugyanakkor már támaszkodni lehet konkrét jó kezdeményezésekre, kisebb nagyobb elért eredményekre is. Mi ennek az összetett feladatnak fontosságát régóta felismerve, cselekvő közreműködési készségünkre való figyelemhívással kívánunk további munkájához sok sikert a Balatoni Szövetségnek.

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.