V-22/2021. sz. határozat:  A horgászszövetségi szankciók rendszeréről. 

V-22/2021. sz. határozat:  A horgászszövetségi szankciók rendszeréről. 
 

1. A horgászszövetségi szankciók rendszere valamennyi, a MOHOSZ szervezeti rendszerébe tartozó horgászra, horgászszervezetre és annak szerződött értékesítési pontjára egyaránt – a horgászok és a horgászszervezetek esetében jogszabály és jogszabályi felhatalmazás alapján meghatározott választmányi határozatok, ÁSZF alapú szerződések alapján, az önálló (jogi személy, gazdasági társaság, vállalkozás) értékesítési pontok esetében ÁSZF alapú szerződések alapján –, kötelező érvénnyel kiterjed.
2. A horgászszövetségi szankciók itt szabályozott rendszere horgászügyviteli szankciókra, horgászati szankciókra, személyi szankciókra, horgászsport szankciókra,  
pályázati szankciókra, valamint minimumfeltételi szankciókra különíthető el azzal, hogy horgászati szankció csak horgászra, személyi szankció csak magánszemélyre, pályázati szankció csak horgászszervezetre, minimumfeltételi szankció csak tagszövetségre alkalmazható.
3. Ha a szankció alapját képező cselekmény bűncselekmény vagy szabálysértés, akkor a horgászszövetségi szankciók nem helyettesítik, s a feljelentési vagy hatósági bejelentési kötelezettség okán sem helyettesíthetik az egyéb jogkövetkezményeket.
4. A horgászszövetségi horgászügyviteli szankciók horgászokra érvényes rendszere bizonyított elkövetés esetén a horgászok HORINFO rendszerben megvalósított  regisztrációs-, valamint egyéb adatrögzítési, vásárlási tevékenységével kapcsolatos, önálló vagy járulékos (kiegészítő) következményeket tartalmazza, ideértve előzetes intézkedéseket is.
5. A horgászügyviteli szankciók rendszerében a horgász regisztrációval összefüggő adatszolgáltatása, adatrögzítése, egyéb online tevékenysége esetén horgásznak minősül a HORINFO rendszert alkalmazó, felhasználó regisztrált hozzátartozó is. 
6. A horgászok horgászattal, mint szabadidős sporttevékenység gyakorlásával kapcsolatos horgászszövetségi horgászati szankcionálásának lehetőségeit jogszabály, valamint jogszabály felhatalmazása alapján a külön választmányi határozattal kiadott Országos Horgászrend (OHR), továbbá az OHR alapján a horgászszervezet által elkészített és annak belső szabályozása szerinti jogosult szerv által jóváhagyott Helyi Horgászrend, Horgászrendi Kivonat határozza meg.
7. A halgazdálkodási hasznosító horgászszervezetek a horgászat gyakorlásával kapcsolatos további szankcionálási lehetőségeit szintén az OHR alapján elkészített Helyi Horgászrend, Horgászrendi Kivonat, továbbá egyesületeknél az Alapszabály és (elkészítése, kiadása esetén) a Fegyelmi Szabályzat határozza  meg.
8. A horgászszervezetre, valamint választott vagy kinevezett tisztségviselőre, regisztrált horgászszervezeti-, értékesítési ponti felhasználókra érvényes horgászszövetségi személyi szankciókat a MOHOSZ Alapszabálya, SZMSZ-e, tartalmazza, vagy külön választmányi határozat tartalmazhatja.
9. A horgászszervezetek egyesületi taggal, választott tisztségviselővel kapcsolatos személyi szankcióit a horgászszervezetek önálló jogkörében elkészített Alapszabály és (elkészítése, kiadása esetén) a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ), illetve a Fegyelmi Szabályzat határozza, határozhatja meg.
10. A horgászszervezetek kinevezett tisztségviselővel, munkaviszonyban lévő alkalmazottal kapcsolatos személyi szankcióit a horgászszervezetek önálló
jogkörében elkészített Alapszabály és (elkészítése, kiadása esetén) a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ), illetve a munkaszerződés határozza, határozhatja meg.
11. A horgászsporttal kapcsolatos horgászszövetségi, mint országos sportági szakszövetségi szankcionálás lehetőségeit jogszabály, valamint jogszabály felhatalmazása alapján az Országos Versenyszabályzatok (OVSZ I-II-III.), az OVSZ alapján kiadott versenyszabályzatok, valamint a Horgászsport Döntőbizottság Sportfegyelmi Szabályzata határozza meg.
12. A horgászsporttal kapcsolatos területi, helyi horgászszervezeti szankcionálás lehetőségeit a horgászszervezetek határozhatják meg azzal, hogy azok az OVSZ előírásaival, valamint a Horgászsport Döntőbizottság Sportfegyelmi Szabályzatával ellentétes rendelkezéseket nem tartalmazhatnak.
13. A horgászszervezetek horgászszövetségi pályázati tevékenységével kapcsolatos horgászszövetségi pályázati szankciókat a jelen választmányi határozat tartalmazza. 
14. A tagszövetségi minimumfeltételek betartásának elmulasztásával kapcsolatos horgászszövetségi minimumfeltételi szankciókat a jelen választmányi határozat tartalmazza.
15. A horgászra megállapítható horgászügyviteli szankció egy adott okmányra, értékcikkre, értékesítési csatornára, modulra, alkalmazási felületre, vagy a HORINFO rendszer összes szolgáltatásának igénybevételére vonatkozó felhasználói, vásárlói jogosultság felfüggesztése, annak határozott idejű vagy határozatlan idejű megszüntetése, az okozott kár vagy költség megtéríttetése.
16. A horgászszervezetre és annak szerződött értékesítési pontjára, valamint ezen horgászszervezetek és értékesítési pontok admin és egyéb jogosított felhasználói esetében egyaránt megállapítható horgászügyviteli szankció egy adott okmányra, értékcikkre, értékesítési csatornára, személyi vagy szervezeti körre, modulra, alkalmazási felületre, vagy a HORINFO rendszer összes szolgáltatásának igénybevételére vagy biztosítására, az e feladatokban történő közreműködésre vonatkozó ügyviteli, forgalmazási jogosultság felfüggesztése, annak határozott idejű vagy határozatlan idejű megszüntetése, az okozott kár vagy költség megtéríttetése, előírás esetén kötbér megfizetése.
17. A horgászügyviteli szankció megállapításánál a végrehajthatóság érdekében a MOHOSZ OHSZK köteles figyelembe venni a HORINFO belső összefüggéseit, az értékesítési folyamatok sorrendiségét és kötelező elemeit.
18. A horgászszervezetekre megállapítható pályázati szankció a külön választmányi határozatban meghatározott horgászszövetségi pályázati támogatási rendszerben vagy annak egy adott pályázatában a részvételi lehetőség felfüggesztése (kizárás), illetve a pályázói önrész határozott, vagy határozatlan időre történő 10%-os mértékkel történő megemelése, visszafizetési kötelezettség megállapítása, az okozott kár (jogosulatlan támogatás) kamatokkal növelt összegének megtéríttetése. 
19. Pályázati szankcióval jár a pályázati kiírás, támogatói okirat, szerződés és egyéb rendelkezés szabályainak, rendelkezéseinek megszegése, valótlan adatszolgáltatás közlése.
20. Horgászügyviteli és pályázati szankció együttesen kizárólag a bizonyított károkozással együttjáró cselekményre alkalmazható.
21. A tagszövetségi minimumfeltételek nem teljesítésével járó szankció az ESZH normatív tagszervezeti hányadának teljes- vagy részleges elvonása.
22. Az elvonás mértéke és összege az OHSZK előterjesztésére, az Elnökség határozatával, az előírt minimumfeltételek teljesítésének elmaradásának arányában határozandó meg. 
23. Számszerűsíthető tevékenységi, foglalkoztatási elmaradás esetén a teljesítő tagszövetségek tárgyévet megelőző évi tényadati átlagának időarányos, a nem teljesítés időszakára megállapított hányada az elvonás meghatározásának az alapja.
24. Nem számszerűsíthető tevékenységi, foglalkoztatási elmaradás esetén az elvonás mértéke nem teljesített minimumfeltételenként külön-külön számítva az éves normatív tagszervezeti hányad 10%-ának időarányos, a nem teljesítés időszakára megállapított hányada.
25. Az elvonás a nem teljesítés hónapokra kerekített időszakára, de legalább egy hónapra számítottan határozandó meg azzal, hogy ha az elmaradás bármely jogcímen a hat havi mértéket eléri, akkor a Választmány a soron következő ülésén köteles az adott tagszövetség tagszervezeti státuszának megszüntetésére, vagy más tagszövetségbe történő beolvadására vonatkozó előterjesztést megtárgyalni és arról határozatiot hozni.
26. A Választmány által előírt értékesítési, elektronikus forgalmazási kötelezettséget nem, vagy részben teljesítő horgászszervezetekre vonatkozó szankciókról külön választmányi határozat rendelkezik. 
27. Az itt nem szabályozott egyéb, horgászszervezetre, valamint választott vagy kinevezett tisztségviselőre, regisztrált felhasználókra érvényes  horgászszövetségi szankciókat a MOHOSZ Alapszabálya, SZMSZ-e, Általános Szerződési Feltételei  (ÁSZF), egyéb választmányi határozata tartalmazhatja azzal, hogy eltérés esetén a jelen határozat az irányadó, illetve szankció megállapításának hiánya esetén a jelen határozatban meghatározottak analógiaként alkalmazandók.
28. A MOHOSZ OHSZK a közfeladat-ellátás általános felelőseként jogosult és köteles a horgászszövetség hatáskörébe és illetékességébe tartozó szabályozások megalkotására, karbantartására, az ellenőrzések biztosítására. 
29. Ellenőrzés hivatalból és bejelentésre indulhat.
30. Ellenőrzés a HORINFO esetében közvetlen informatikai úton (naplózás adatai, célzott adatleválogatás), valamint kötelező és határidős elektronikus vagy helyszíni adatszolgáltatás, adat- és iratellenőrzés, nyilatkozat-felvétel, valamint próbavásárlás keretében valósítható meg.
31. Ellenőrzés során az adatvédelmi, adatkezelési jogszabályok és belső szabályok betartása minden esetben kötelező.
32. A Horgászjegy Kft., mint hivatalos közfeladat-ellátási közreműködő szervezet a HORINFO felhasználói ellenőrzés tárgykörében a MOHOSZ nevében, annak megbízása szerint jár el.
33. Ha az ellenőrzés szabálytalanságot tár fel és az bizonyítható, annak következményeként – fő szabályként – szankció kiszabására kerül sor.
34. Szankciót alkalmazni csak előzetesen meghatározott esetben és módon, a következmények tekintetében a fokozatosság és az arányosság elvének érvényesítése mellett lehetséges.
35. A szándékosság, az ismétlődés, a szervezett vagy folyamatos elkövetés minden esetben súlyosbító tényező.
36. A horgászként, a horgászsport versenyzőként, a választott vagy kinevezett tisztségviselőként, horgászvezetőként elkövetett szabálysértő cselekmény minden esetben súlyosbító tényező.
37. A gyermek- és ifjúsági horgászok, a díjkedvezményre jogosultak, a külföldi horgászok, továbbá a turista horgászok sérelmére elkövetett szabálysértő cselekmény minden esetben súlyosbító tényező.
38. Az együttműködés minden esetben enyhítő tényező.
39. Ha jogszabálysértés nem valósult meg, illetve kár nem keletkezett, az együttműködés az első alkalommal korlátlan enyhítő tényező, ekkor szankció megállapítása helyett figyelmeztetésnek van helye.
40. Kárnak minősül a jogszabályi vagy választmányi előírás alapján tételesen meghatározott befizetési kötelezettség módosítása vagy elmaradása, a megállapított díjaknál nagyobb összegű befizetés teljesíttetése.
41. Ha a kár megtéríttetésének eredménye nem a MOHOSZ-t illeti meg, akkor annak összegét a megtérüléstől számított 30 napon belül visszajuttatja a közvetlen károsultnak.
42. Állami horgászokmánnyal kapcsolatos önhibás, szándékos vagy ismétlődő esetekben a kárszámítás alapja minden esetben az emelt díjas összeg.
43. Költségnek minősül a szabálytalanság kapcsán felmerült pótlólagos adatrögzítés, adatfelülvizsgálat díja, melyet a MOHOSZ OHSZK szövetségi utasításban határoz meg azzal, hogy az ellenőrzés minden egyéb felmerült költségét a horgászszövetségi költségvetésből kell biztosítani.
44. A fogási napló adatainak horgászszervezeti rögzítésének elmaradásánál az adminisztratív költségek megtérítésére fedezetet nyújtó költség számításának alapja a jogszabályban előírt összeg, valamint a begyűjtés és beszállítás igazolt költségei.
45. Horgászügyviteli és pályázati szankció együttesen kizárólag a károkozást is eredményező cselekmény esetében alkalmazható.
46. Szankció előzetes (biztosítási) intézkedésként is alkalmazható.

47. Felfüggesztés a horgászügyviteli vagy pályázati szankcióra alapot adó cselekmény, vagy annak alapos gyanúja felderítésétől, bejelentésétől a vizsgálat lezárultáig, maximum 60 napig tartó személyi vagy szervezeti korlátozás.
48. Horgászügyviteli szankció esetében határozott idejű megszüntetés a megállapítástól számított legalább 30, maximum 120 napig rendelhető el.
49. Horgászügyviteli szankció esetében határozatlan idejű megszüntetés a megállapítástól számított egy évre rendelhető el, ezt követően egy alkalommal kérelemre felülvizsgálat lehetséges.
50. A Választmány speciális pályázati szankcióként megállapítja, hogy az indokolatlanul zárt tagságú, illetve a saját tagokon kívül más számára területi jegyet, így horgászati lehetőséget indokolatlanul nem biztosító horgászegyesületek 2022.01.01-től a horgászszövetségi pályázati támogatási rendszerben nem  vehetnek részt, horgászszövetségi támogatásokból – ide nem értve a normatív ügyviteli támogatásokat – nem részesülhetnek.
51. Kizárás a pályázati szankcióra alapot adó, bizonyított szabálytalanság elkövetésétől megállapított, maximum 2 évig tartó horgászszervezeti pályázati jogosultsági korlátozás.
52. A pályázati szankciók közül a kizárás helyett a pályázói önrész határozott, vagy határozatlan időre történő 10%-os mértékkel történő megemelése szintén maximum 2évig rendelhető el a nem szándékosan elkövetett, kisebb súlyú esetekben.
53. A pályázati szankciók közül a kizárás és az önrész megemelése együtt nem alkalmazható.
54. Feljelentési, hatósági bejelentési kötelezettség esetén a tárgyban mérlegelésnek helye nincs, az a felfüggesztést, a jogosultsági megszüntetést vagy a kizárást nem korlátozza.
55. Szankciós határozatot kizárólag a MOHOSZ OHSZK hozhat.
56. A szankciós határozat azonnal végrehajtható.
57. Ha a szabálytalanság ténye nyilvánvaló és ellenőrzést nem igényel, a szankciós határozat ellenőrzési és bizonyítási eljárás nélkül, egyszerűsített formában is kiadható.
58. A szankciós határozat elfogadásával (elfogadó nyilatkozat) az ellenőrzés alá vont horgászszervezet, értékesítési pont lemondhat a fellebbezés jogáról is.
59. A szankciós határozatban foglalt jogkövetkezmények ellen fellebbezésnek kizárólag a Választmány felé van helye, melyet a soron következő választmányi ülésen kell elbírálni. Fellebbezés esetén a szankciós határozat végrehajtása csak rendkívül indokolt esetben, az Elnökség döntése alapján kerülhet  felfüggesztésre.
60. Megalapozott fellebbezés, annak elfogadása, vagy a szankciós határozat megváltoztatása esetén a MOHOSZ OHSZK köteles a szankciós határozat visszavonására vagy módosítására, továbbá indokolt esetben MOHOSZ OHSZK, vagy a Horgászjegy Kft. köteles az elmarasztalt személy, szervezet teljes kártalanítására.
61. Jelen határozat a MOHOSZ és a Horgászjegy Kft., valamint a horgászszervezetek, és az értékesítési pontok vonatkozásában általános szerződési feltételeknek minősül.
62. A Választmány felkéri az OHSZK főigazgatóját, valamint a Horgászjegy Kft. ügyvezető igazgatóját a horgászszövetségi szankciós rendszer végrehajtási eljárásrendjét, az ellenőrzés szabályait tartalmazó szövetségi utasítás, a kapcsolódó HORINFO eljárásrend és ügyviteli segédlet a jelen határozat elfogadását követő napon belül történő elkészítésére és kiadására.
63. Jelen határozat elfogadásával egyidejűleg hatályát veszti a V-4/2021. sz. választmányi határozattal elfogadott E-Vh-11/2020. sz. határozat, valamint az E-Vh-3/2021. sz. határozat második mondata.
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.