Molnár Balázs - Vélemény

A 35cm méretet eltalált korlátnak tartom, a kisebb mérettel  /30cm/ nem az a baj, hogy egy sérültet eltesz a horgász vagy nem, hanem hogy az arra járó többnyire rajban úszó halakra nyeletős módszerrel „ráhorgászik/ráhorgásznak” e? A  pergetve gumival akasztott süllők nagyon-nagyrészt túlélik az akciót-tapasztalatom szerint- ezért ezt a módszert nem támadni de támogatni kellene, nem hiszek a késleltetve megdöglött  vizaalatti  elhullásban, halak szenvedésében. A pergetés igazi sport, űzzük minél többen.  Inkább elgondolkoztató hogy lehetne a giliszta /kishal nyeletéssel végzett tömegmészárlásnak véget vetni. Sok horgászt láttam a körülötte tucatszámra hassal felfelé döglődő kisméretü kövesekkel körbevéve, makacsul keresgélve az eltehető méretet. Össze kéne fogni és kiközösíteni az ilyen horgászt, ha már szabályt hozni erre nem tudunk. Egyesek ugy védekeznek a döglődőre mutogatva:” majd feléled”

A nyeletésről: amikor az ember olyan helyen horgászik , ahol „jó” süllőre számíthat és naponta kap egy két kapást, nem elvárható hogy elsiesse a bevágást. Azt gondolom a nagyméretű egyes horog használatánál van a legjobb esélyünk a sérülés minimalizálására az esetleges visszadobásnál, bár ennél a módszernél arra kéne törekedni, hogy amit kifogtunk azt együk meg, tegyük  el.


 Molnár Balázs, tihanyi horgász


 

 

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.