Bátran vitázni, bátran érvelni ez a divatos manapság. Felületes, alkalmi megfigyeléseket általános igazságként bemutatni. Tényleg ez kell ide? Relativizálni a helytelent, kitüntetni a gátlástalant, és elítélni a szabályokat betartani akarókat? Biztosan ez a megoldás?
Határtalan önbizalommal cáfolják itt többen, amit a régi és új szakirodalom mindig is tényként kezelt. Szájtátva nézem a leírt következtetéseket és főleg az azok mögül átsejlő leplezett érdekeket. De ugyan hová juthat a hazai horgászsport, ha ezekben a vitathatatlan trivialitásokban sem tud megegyezni a tisztelt jelenlévő szakértő elit?
A süllő nagyon érzékeny, rendkívül könnyen elpusztuló halfaj, amely nagyon nem bírja a horog okozta sérüléseket és a C&R eseményeket sem. Pont. Ezeket a tényeket talán nem is szabadna megkérdőjelezni. Ez minden komoly hazai és híresebb nemzetközi halászati szakértő számára tény. Kivétel itthon, nálunk, Magyarországon. Mi itt láthatólag ebben sem tudunk megegyezni. Ugyan, milyen bajt okozhatna, ha egybehangzóan le merné itt mindenki szögezni, és innen indulhatna a további útkeresés?
Hiszen itt büszkén ki merik jelenteni, hogy egyetlen nap alatt 140-nél is több süllőt voltak képesek pár órai horgászattal kipiszkálni nagyszerű sportteljesítményük során.
Tetszik a módszer! Tehát előbb fel kell hozni egy bátor példát. Bemutatni egy jó nagy számmal leírható halfogás – tehát reprezentatívnak tűnő - teljesen gátlástalan esetét, majd hasonlóképpen tudománytalan újabb megfigyeléssel eljutni az abszolút logikátlan következtetéshez, miszerint a süllők kiválóan bírják a horgászati eseményeket. Így már kész is a recept, hogyan igazoljuk az igazolhatatlan cselekményünket, a gátlástalanságot, és egy csapással bizonyítva láttatni a süllők kiváló túlélőképességét is. Bravó! Az persze jót tesz, ha egy-két barátunk is lelkesen megismétli hasonlóan bizonytalan, de híres helyszíneket megidézve, egyre nagyobb, bár valós számokat említve, - ügyelve, a levonandó következtetés ugyan az legyen. Olyan egyszerűen hétköznapian hihetőnek kell lennie a sztorinak, és máris szinte mindenki elhiszi.(?) (Érdemes tényleg kizárólag arra építeni, hogy itt senki sem tudja, hogy az elpusztult süllők csak a legritkább esetekben emelkednek a felszínre döglötten?)
Értem én, hogy nincs más választás ezekben a nehéz időkben. Hiszen, ha ez nem sikerülne, akkor más halfajok vonatkozásában is jogos lehetne a dilemma. Amely vita percek alatt eljuttathat minket egy kínos kérdéshez, amit nagyon nem szeretnénk. Akkor ugyanis meg kellene kérdeznünk, hogy jó irány- e a korlátozás nélküli teljes C&R, meg a fogási kvóta ? De, jajj! Az nem csak a Balatonon kezd elhatalmasodni, hanem országosan. Látható ugyanis, hogy a kvóta rendszer és rég megszokottnál sokkal szigorúbb fogási limitek is nagy valószínűséggel inkább az „okos” fogási napló bejegyzések irányába és/ vagy a kötelezően elvárt C&R elvek irányába tolja a horgászokat, mint sem újabb területi jegyvásárláshoz. Biztosan ez a legjobb megoldás, ha a süllőkért valóban aggódunk?
Gyorsan ide kell írnom csupa nagy betűkkel, hogy teljesen jogosnak, jónak tartom pl. a balatoni fogási kvóta rendszerét. Ellenben nem tartom elképzelhetőnek az önkéntes C&R viselkedéssel annak összekombinálását szabályozatlanul .
Egyébként nagyon örülök, amiket leírt itt valaki. Mert a szívemből szól, amikor a "mértékletesség" szót használja. Igen, szerintem is ez a legnagyobb lényeg. Nagyobb, fontosabb lényeg, mint maga a C&R, és többet ér, mint bármilyen kvótarendszer! Mert a C&R minden erényét azonnal elveszti, amint elfelejt tudomást venni az önmegtartóztatásról, a mértékletességről. Pont ide szeretnék kilyukadni. Mert azt látom, hogy a hazai C&R nem kíván önmagának korlátokat állítani! A szabályalkotók, a vízgazdák is nagyvonalúan elmulasztják ezt megtenni. Persze. Mi mást tehetnének ezekben a kvótarendszeres süllőkért aggódó időkben? Aggódunk a kötelezően elvárt, méreten aluliságuk okán visszadobandó süllők egészségéért, túléléséért, de azonnal nem aggódunk értük, amint azokat önkéntes C&R lelkületű horgászbarátaink akasztgatják halomra. Biztos rendben van ez így?
Nem kellene esetleg így 30 év késéssel megvitatnunk, hogy lehetséges-e a C&R horgászatot szabályozatlanul hagyni? Mert, ha a süllő legkisebb kifogható mérete valóban fontos kérdés az elvárt kötelező C&R részeként, akkor a teljes önkéntes C&R süllőfogásai esetében sem elkerülhető a probléma! Lehetséges egyáltalán egy, a fentiek okán is egyre növekvő létszámú csoportot úgy ráengedni a vizeinkre, hogy csak kizárólag e csoport tagjainak pillanatnyi kénye kedve szab határt annak, hogy mennyi és mekkora süllőt, vagy bármit akaszt meg és dob vissza? Legyen az éppen süllő, vagy kősüllő? Kicsi, vagy netán megtartható méret?
Nem azt kellene megkérdezni magunktól és megvitatni, hogy egyáltalán szabályozható-e a C&R? Szerintem sajnos nem szabályozható! Nem csak azért nem, mert nehéz ellenőrizni, szinte lehetetlen, hiszen visszadobja azt, ami által a legegyszerűbben kontrolálható lenne. Nincs nála hal! Pedig 140-et kifogott. Bocsánat, nem kifogott, megfogott. (Mert most itt a relatívizmusban a kifogott az nem kifogott, mert vissza lett dobva.) Hanem ugyan azért nem szabályozható, mint amiért az sincs szabályozva a Büntető Törvénykönyvben, hogy hányszor lehet büntetlenül - mondjuk - pofon vágni ököllel a szomszédunkat szórakozásból. Mert nyilvánvalóan nullaszor lehet.
És ebből következőleg már jön is egy újabb, nagyon gonosz kérdés. Miszerint, ha igaz az a mondat, hogy a teljes önkéntes C&R nem szabályozható , akkor vajon van-e más megoldás, mint az önkéntes C&R cselekmények betiltása? - ahogyan azt pl. a német törvényhozók is kénytelen megtették, biztosan nem meggondolatlanul!! (Persze ott nekik könnyű volt, mert ott 1980-ban nem volt relativizmus.)
Adódik hát a kérdés: Elvárható egyáltalán, hogy az önkéntes teljes C&R elveket valló csoportok önmagukat megtisztítják nem önmegtartóztató elveiktől, cselekedeteiktől? Ugyanígy a C&Kill horgászoknak is önmagukat kellene tudni megtisztítani nem mértékletes tetteiktől?!! Mondjuk minimum a kisméretű mesterséges, vagy természetes csalikkal nagy valószínűséggel mélyre nyelést okozó módszereiktől?
Ez utóbbi ugyanúgy utópisztikus gondolatnak látszik az elmúlt 20 év tükrében, mint az előbbi. Csakhogy, míg a C&kill csoport tagjainak jelentős önmegtartóztató szabályt kell betartania, hogy magát szabálykövető, becsületes horgásznak mondhassa, addig a C&R horgásznak látszólag minden gátlástalansága sem okoz lelkiismeret furdalást. Egyszerűen azért, mert elhitte magának - és ebben sokan meg is erősítették (itt is !), - hogy amit tesz, azzal nem okoz kárt. Pedig de! Nagyon is sokrétű kárt okoz! Persze nyilvánvalóan némi hasznot is hajt. Már amennyiben haszonnak nevezhető az amikor egy süllő netán többször is megélheti a kifárasztása élményét, és a túlélésért vívott szerény esélyekkel kecsegtető magányos harcát a mélyben.
És így lejutottunk a kártétel témához.
Abban az esetben, ha szakértőként ki mertük jelenteni, hogy a süllők nem is olyan félteni való állatok, hiszen röhögve bírja a kihorgászást akár többször is, akkor NE játsszuk el a „süllőkért nagyon aggódunk” című több felvonásost. Ha azt állítjuk, hogy a C&R horgász nem káros a süllőkre, a természetre, a vizek halállományára, viszont a C&kill horgász baromira kártékony, - akkor szerintem nagy a baj. Ugyanis a süllőkért nem aggódó kisebbik csoport önmagát nem károssá nyilvánítása okán eséllyel elnyomhatja, akár betilthatja a nagyobbik csoport tevékenységét, szokásait annak károssá nyilvánítottsága okán. És máris egyetlen "etikus" lényként tetszeleghet a vizek partján horgászbotjával a kezében. Belátható azonban, hogy ezzel azonnal el is érné, hogy a komplett szabadidős horgászat elvesztené létjogosultságát, felszámolódna, és önmaga is C&R elveivel együtt percek alatt tűnne el. Nyilván ki másnak átengedve a vizek használatát, mint – a halászatnak!
Miért?
Mert itt Európa közepén a modern világ nem engedné meg pusztán az öncélú örömszerzése okán működni, más fejlett gerinces lényeknek korlátlan mennyiségben fájdalmat, szenvedést okozó ténykedését fenntartani egy elfogadható jelentős ok nélkül. (Ahogyan Zákonyi úr kiválóan meg is pendítette ezt az érzékeny témát.)
Sokan kétkedve olvasnak erre-arra olyan felmérésekről, hogy Európában is milyen sokan szeretnék betiltani a horgászatot. Igen, én is olvastam ilyen publikációkat. Sőt! Ha hinni lehet az európai közvélemény kutatásoknak, a horgászatot eleve egy kegyetlen szabadidős elfoglaltságnak tartják már régóta. Évről - évre egyre többen!! A C&R alapú horgászat öncélú élvezkedését azonban eleve elfogadhatatlannak!! Tehát, egy olyan ország horgász etikája, amely étkezési okból megengedi a halak kifogását az elfogadhatóbb számára, mint egy olyan, amelyik pusztán szórakozása okán osztja a fájdalmat és az esetleges pusztulást ellenőrizhetetlen mennyiségben.
Hogyan lehetne ezt megbeszélni mindenkivel? Hát úgy biztosan nem, ha minden érintett szándékosan - pillanatnyi érdekei miatt - kerüli ezeket a nehéz gondolatokat, mint macska a forró kását. Az eretnek gondolatokat feszegetőket meg kikiáltja a horgászat közellenségévé, a süllőket szívós halakká, a szabályozatlan teljes és önkéntes C&R cselekményeket pedig az elvárandó célként.
Tényleg csak a süllő méretéért kell aggódnunk?
Rendetzky János közhorgász, Tihany