2024-ben várhatóan nem emelkednek a horgászokmányok díjai

Az Agrárminisztérium és a MOHOSZ 2023. július 24-én közös sajtótájékoztatót tartott a MOHOSZ és a horgászszervezetek 2022. évi munkájának bemutatása, az éves közfeladat-ellátási beszámoló hivatalos átadása tárgyában. A sajtótájékoztatón elhangzottak egyéb, aktuális hírek és bejelentések is a halgazdálkodás területéről.
A sajtótájékoztatón elhangzottakról alább szemelvényekben adunk tájékoztatást, annak teljes szövege a MOHOSZ portálon,  az INNEN is elérhető "Közfeladatok, közös feladatok" cím alatt olvasható, .

dr.Nagy"Dr. Nagy István agárminiszter elmondta, hogy a jogszabályi előírások alapján és határidőben elkészült MOHOSZ OHSZK negyedik, 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolója, amely jól mutatja a 37 közfeladat mennyisége mellett a minőséget, a szakmaiságot, de jelentős társadalmi szerepvállalást, hatást is. Jelezte, hogy a 2022. év az évszázad aszálya és a háborús infláció okán is extra nehéz év volt az agrárium számára, s mindezen hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el, de szerencsére és a horgászok jelentős szerepvállalásával ezen ágazatban is sikerült biztosítani a működőképességet, sőt az eredmények megőrzését is."
"A tárcavezető bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és széles körű lehetősége, a létszám stabilizálása érdekében a MOHOSZ-szal egyetértésben a 2024. évre nem tervezik az állami horgászjegyek árának emelését, továbbá a tervek szerint megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. Szintén jó hírként hangzott el, hogy – elismerve a MOHOSZ elmúlt években megtett, jelentős anyagi áldozattal járó helyi erőfeszítéseit és bízva a vízpótlás tartós megoldásában is – az Agrárminisztérium egyedi célforrással fogja támogatni a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újraépítését, ezen belül a süllő-, a csuka-, a balinállomány, valamint a keszegfélék célzott, 1-3 nyaras korosztályokat érintő, jelentős mennyiségű telepítését, mely feladatra a miniszter korábbi intervenciót sikeresen végrehajtó OHSZK szervezetét kérte fel."

Dr. Szucs"Dr. Szűcs Lajos elnök beszámolt az eddigi legnehezebb közfeladat-ellátási évről, de a legnagyobb horgászösszefogásról is, külön is megköszönve az elkerülhetetlen árváltozások tárgyában a horgászok megértését, áldozatvállalását. Elmondta, hogy 1217 horgászegyesület, 26 tagszövetség, 17 speciális jogállású gazdasági társaság, 2 saját gazdasági társaság az a szervezeti számosság, amely ellátja több mint 800 000 állampolgár horgászattal kapcsolatos tevékenységének támogatását, munkájukat továbbá több, mint 1500 horgászregisztrációs és okmányértékesítési pont, valamint 64 minősített halbeszállító cég, vállalkozás is segíti."
Az elnök bejelentette, hogy a 2024. évre szintén nem tervezik az ESZH árának emelését sem, és ha a MOHOSZ Választmánya is jóváhagyja, akkor megmarad a gyermekek és a szépkorúak állami okmányokra és ESZH kötelezettségre vonatkozó teljes díjmentessége is, amely kedvezmény összességében jelenleg mintegy 150 000 állampolgárt, horgásztársat érint." 

Dr.Derer"Dr. Dérer István elnökhelyettes, az OHSZK főigazgatója beszámolt a főbb közfeladat-ellátási programokról, az ez évi célokról, új elemként az egyesületek egyes energia- és közüzemi költségeinek kompenzációs támogatásáról. Kijelentette, hogy az eddigi információk alapján erősen bízik az őszi halárak csökkenésében is, egyben tájékoztatott az újabb jelentős őszi telepítési pályázatokról."
"... jó hírként beszámolt be arról, hogy a tervezett, 2024-től hatályos jogszabály-változásokban további, a halelvitelt szigorító változásokat horgászszövetségi oldalról már nem terveznek, a cél a jogkövetés, a szabályszerűség támogatása, a további elektronizáció, egységesítés és egyszerűsítés; hamarosan jön a digitális okmánytárcát tartalmazó app és az elektronikus fogási napló is. Bejelentette, hogy a továbbra is ingyenes állami horgászvizsga a jövőben már a Magyar Horgászkártya kiadásának feltétele lesz, s a tervek szerint ezen okmánnyal így visszavonásig, kölcsönös elfogadás esetén más országban is igazolható és elfogadható lehet a horgászati ismeret."


 

Felajánlás az első 35 kg-os balatoni ponty kifogójának

35 kgTagegyesületünk, a veszprémi Sirály Horgász Egyesület - Zákonyi Botond tiszteletbeli Sirállyal egyetemben emlékplakettel és a Parti Szél c. kötet dedikált példányával kívánja köszönteni az első 35 kg-os súlyt elérő balatoni ponty szerencsés kifogóját.
 
Az erről szóló felajánlás a Sirály HE. honlapján olvasható, amely INNEN is elérhető.

Megjelentek az elhullott haltetemek a Balatonon

Elhullott halTavasz van, melegszik a Balaton vize, egyre több haltettemmel találkoznak a vizet járók. A  'nagy' pontyverseny is elkezdődött, így menetrendszerűen elkezdtek feléledni a  szokásos "okos elméletek", hogy miért is döglenek a balatoni halak...


Ezzel a tényleg fontos kérdéssel a balatonihal.hu "Tájékoztató a balatoni halelhullásról" című szakmai magyarázatára alapozva foglalkozott az  Agroinform.hu a "Hullanak a balatoni halak - mi okozza a vesztüket?" című írása.
Mindkét írás megismerését melegen ajánljuk a horgászoknak, honlapunk olvasóinak.
Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.